Egymással is versenyeznek a kormánypártok

Vágólapra másolva!
Torgyán József, az FKGP elnöke ellenében indít jelöltet a Fidesz és az MDF Mátészalkán Fülöp István személyében. Szabolcsban három kisgazda képviselő indul koalíciós jelöltként, a neveket már véglegesítették. A 176 egyéni körzet közül a Fidesz 27-et engedett át az MDF-nek, 21-et az MKDSZ-nek, tízet a kisgazdáknak és négyet a Fidelitasnak. A jelöltállítást nehezítette, hogy a szövetségeseknek átadott 62 hely közül 48 fideszes választókörzet, az innen kiszorult politikusoknak listán kell biztos befutóhelyet adni. Bár a Fidesz-MDF területi, illetve országos listáinak összeállítását január 15-ig kell befejezni, a fontosabb nevek már ismertek. A fővárosi lista 21. helyét kapta meg Illés Zoltán, aki az országos listáról kiszorult.
Vágólapra másolva!

Torgyán József kisgazda pártelnök, volt agrárminiszter választókörzetében, Mátészalkán is indít egyéni képviselőjelöltet a Fidesz és az MDF. A napokban lezárult az egyéni képviselőjelöltek kiválasztása a Fideszben, az utolsók között véglegesítették a Szabolcs megyei indulók névsorát. Eszerint az MDF-es Fülöp István indul Mátészalkán, koalíciós jelöltként. Torgyán - aki közel három éven át volt a kormány tagja - szeptemberben ígéretet tett választóinak, hogy a 2002-es választáson ismét Mátészalkán méretteti meg magát.

A tíz szabolcsi körzet közül háromban kisgazdák indulnak (összesen 12 kisgazda lesz a Fidesz-MDF jelöltje). Nyírbátorban a térség jelenlegi képviselője, Simon Miklós indul, ellenfele Veres János (MSZP) lesz. Lengyel János a fehérgyarmati jelölt Kapolyi László (MSZP-MSZDP) ellenében. Vásárosnaményben Balogh Gyulának Kiss Gáborral, a körzet jelenlegi szocialista képviselőjével kell megmérkőznie. Nyíregyháza két körzetében a Fidesz Parragh Dénes városi pártelnököt, illetve a körzet képviselőjét, Mádi Lászlót indítja. Az MSZP két jelöltje Vojnik Mária, a térség képviselője, illetőleg a város polgármestere, Csabai Lászlóné.

A Népszava már beszámolt arról, hogy a 176 egyéni körzet közül a Fidesz 27 helyet engedett át az MDF-nek, 21-et az MKDSZ-nek, tízet a kisgazdáknak és négyet a Fidelitasnak. Az egyéni jelöltek kiválasztását nehezítette, hogy a szövetségeseknek átadott 62 hely közül 48 fideszes választókörzet, így az innen kiszorult képviselőknek listán kell biztos befutó helyet adni. Ez pedig néhány képviselő hátrébb szorításával jár, hiszen a területi (megyei) listák vezetői országosan ismert politikusok, helyi pártvezetők, polgármesterek.

A közös területi, illetve országos listák összeállítását január 15-ig kell befejezni. Az országos lista vezető helyei már ismertek: az első Orbán Viktor miniszterelnök, a második Dávid Ibolya, a harmadik Pokorni Zoltán, a negyedik Áder János. Előkelő helyet kap még Szájer József, Kövér László, Deutsch Tamás, Varga Mihály, Németh Zsolt, Kósa Lajos és Rogán Antal. A szövetségesek közül biztosan szerepel a listán az MDF-es Hende Csaba, az MKDSZ-es Varga László és Isépy Tamás, Gyürk András, a Fidelitas elnöke, a kisgazda Turi-Kovács Béla és Szentgyörgyvölgyi Péter és a Lungo Drom két jelöltje, Farkas Flórián és Varga József. A Fidelitas egyéként az országos lista minden 10. helyét megkapta. Az országos listán szereplők közül Orbán, Kövér, Várhegyi, Hende, Isépy és Varga nem indul egyéni körzetben.

A Fidesz fővárosi listáját valószínűleg Pokorni Zoltán pártelnök vezeti, a második Deutsch Tamás, a harmadik Tirts Tamás, a negyedik Rogán Antal lesz (ezen kívül a 14. hely is a Fidelitasé.) A budapesti lista 21. - tehát "nem biztos befutó" - helyére szorult a Fideszben kegyvesztetté vált Illés Zoltán, a párt elnökségének póttagja, akit az országos listán nem indítanak. Illés egyéni körzetben is indul, a VI. kerületben. A lap információi szerint több fideszes furcsállotta, hogy Illés nem kap biztos befutó helyet, sőt a listán még Kosztolányi Dénes is megelőzi.

Egyelőre kevés olyan egyéni körzet van, ahol az összes párt megnevezte jelöltjét. Ezek közül Pilisvörösvár körzete tűnik a legérdekesebbnek, ott ugyanis az exállamtitkár Frajna Imrének, a körzet képviselőjének a szocialista Nikolits Istvánnal, a MIÉP-es Hegedűs Lóránttal és az FKGP-s G. Nagyné Maczó Ágnessel kell megmérkőznie jövő tavasszal.

Korábban:

Aláírták a Fidesz-Lungo Drom megállapodást

Csökkent a Fidesz-MDF közös lista előnye