<P class="MsoNormal">Politizált a főügyész, ezért váltották le

Vágólapra másolva!
Minden ügyésznek tartózkodnia kell a politikai tartalmú kijelentésektől. Hegedűs András mégis aláírt egy politikai véleményeket is tartalmazó nyilatkozatot, a Legfőbb Ügyészség ezért visszavonta főügyészi kinevezését.
Vágólapra másolva!

A Legfőbb Ügyészség vezetése szerint sem az interpellációk, sem pedig más véleménynyilvánítás, vagy cselekedet az ügyészség függetlenégét, az ügyészi tevékenység törvényességét, pártatlanságát nem ingatta és nem is ingatja meg. A közleményben viszont éppen azt kifogásolták, hogy Polt Pétert a parlamentben folyamatban lévő, konkrét ügyekről is kérdezték képviselők.

Az alkotmány és az ügyészségre vonatkozó törvények szerint a legfőbb ügyész kizárólagos joga az ügyészségi vezetői tisztségre történő kinevezés, vagy annak indoklás nélküli visszavonása - közölte a Legfőbb Ügyészség. A legfőbb ügyész helyettese december 22-iki hatállyal vonta vissza Hegedűs Andrásnak, a Budaörsi Városi Ügyészség vezetőjének vezető ügyészi kinevezését. Emiatt több ellenzéki párt, így az MSZP, az SZDSZ és a Centrum Párt is tiltakozott.

A Fidesz szerint azonban az ellenzéki pártok alaposan félreértették Hegedűs András nyilatkozatait, mert azokban éppen az ellenzéket bírálta a legfőbb ügyészt támadó interpellációs gyakorlatáért - közölte Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Ennek ellenére kétség sem fér a legfőbb ügyész azon döntésének alkotmányosságához, amellyel kifejezésre juttatta: elvárja, hogy az ügyészek ne tegyenek politikai nyilatkozatokat.

Hegedűs András az Ügyészek Országos Egyesülete elnökeként - Magyar Ügyvédi Kamara, valamint a Budapesti Ügyvédi Kamara vezetőivel közösen - aláírta a múlt hét szerdán az igazságszolgáltatás tekintélyének megóvása és erősítése érdekében írt közleményt. A nyilatkozatban megállapították, hogy napjainkban az igazságszolgáltatás függetlensége veszélyeztetett.

Korábban: