Vizsgálják a kormányőr felelősségét

Vágólapra másolva!
Fegyelmi eljárást indítanak a miniszterelnök szombati balesete kapcsán. Az Országos Rendőr Főkapitányság (ORFK) Köztársasági Őrezred vezetői Orbán Viktor gépjárművének hét végi balesetét követő biztonsági intézkedések szakszerűségét vizsgálják. A Népszabadság értesülései szerint az eljárásra azért kerül sor, mert a balesetet követően a helyszínen felejtették a miniszterelnök kisfiát.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor és családjaMint ismert, a kormányfőt szállító autó tolatás közben ütközött egy KIA típusú gépkocsival a hét végén. Az eddigi információk szerint a Krisztina körúton egy parkolóból kihajtva a miniszterelnöki autó vezetője figyelmetlensége miatt nem vette észre az arra haladó járművet. A kormányfő Mercedesében több százezer forintos kár keletkezett.

Egyelőre nincs magyarázat arra, hogyan fordulhatott elő, hogy a balesetet követően a helyszínen felejtették Orbán Viktor kisfiát. Sajtóértesülések szerint a miniszterelnököt a tartalékautóval szállították tovább, gyermeke azonban nem utazott vele. A kilencéves kisfiút a helyszínre érkező rendőrök vették észre, s a helyszínelés vezetője derített fényt személyazonosságára.

A köztársasági őrezred ügyeletén azzal magyarázták a történteket, hogy nem kaptak utasítást arra vonatkozóan, mi történjen a gyerekkel.

Korábban:

Karambolozott Orbán Viktor Mercedese