Hárommilliós kárt okozott a kórháztűz

Vágólapra másolva!
Körülbelül 3 millió forintnyi kárt okozott az újpesti kórházban a december 28-i tűzeset. A tüzet feltehetően egy ágyában dohányzó nő okozta. A szerencsétlenségben három idős beteg asszony vesztette életét.
Vágólapra másolva!

Még tart a hatósági és a tűzoltósági vizsgálat az újpesti kórházban múlt pénteken bekövetkezett, három halálos áldozatot követelő tűzeset ügyében, de már sikerült megállapítani a károk körülbelüli mértékét: az épületben és a berendezésekben 3 millió forintos kár keletkezett - közölte a kórház főigazgatója, Küttel Péter.

A főigazgató elmondta, hogy a költségek jelentős részét nem az intézménynek kell majd állnia, mivel a kórháznak van érvényes biztosítása, és emlékeztetett rá, hogy az eset után a helyszínen járt Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes ígéretet tett: a rekonstrukciójához a főváros - mint fenntartó - szükség esetén anyagi segítséget is nyújt.

Küttel Péter közölte: megvárja a vizsgálatok lezárultát, és csak ezt követően fordul segítségért a fenntartóhoz. Szerinte nemcsak a kiégett kórteremben, de a szomszédos helyiségekben és a folyosón is károkat okozott a tűz. A főigazgató reméli, hogy a betegellátás érdekében mielőbb - talán már a jövő hét végére - sikerül a kiégett kórtermet felújítani.

A tűzesettel kapcsolatban gondatlanságból elkövetett emberölés miatt csütörtökön rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A gyanúsított egy 59 éves nő, aki a kórteremben a tűz keletkezésekor feltehetően dohányzott ágyában, így - a tűzoltók szerint - valószínűleg ő okozta a tragédiát.

Az újpesti kórház belgyógyászati osztályának négyágyas kórtermében keletkezett tűz áldozatai valamennyien idősebb asszonyok voltak, ketten azonnal meghaltak, a harmadik áldozat egy nappal később vesztette életét.