Szakszervezetek: a kormány nyugatra zárt, keletre nyitott

Vágólapra másolva!
Az országos munkaügyi tanács pénteki ülésén Matolcsy György gazdasági és Martonyi János külügyminiszter próbálta meggyőzni a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseleteket, hogy a kedvezménytörvény kapcsán a román féllel kötött megállapodás nem fogja sérteni a magyar munkavállalók és munkaadók érdekeit. Az érdekképviseletek szerint politikájával a kormány nyugatra zárt és keletre nyitott a munkaerő-áramlás előtt.
Vágólapra másolva!

A külügyminiszter szerint, noha a hatóság a munkaerőpiaci helyzet vizsgálata nélkül is kiadhatja 3 hónapra a külföldieknek szóló munkavállalói engedélyt, ezt nem köteles megtenni, azaz nem jut minden igénylő feltétlenül engedélyhez. A kormány álláspontja szerint ez a folyamat csak könnyített eljárás a szezonális és a legális munkára Magyarországra érkezőknek. A hatóság visszautasíthatja az engedély kiadását, ha a munkaadó az országos átlagbér alatt jelöli meg a fizetést a külföldi dolgozó számára.

Martonyi János úgy véli, hogy Magyarország munkaerő-befogadóképessége nem telített, noha azt nem tudja, hogy néhány száz, ezer, vagy tízezer munkavállalóra kell számítani. A miniszter szerint a beérkező munkavállalók számának kérdése nem fontos, mert a kormánynak meg van a lehetősége arra, hogy korlátozó intézkedéseket léptessen életbe. Martonyi utalt rá, hogy még az Európai Unió tagállamai is alkalmazhatnak egymással szemben korlátozó intézkedéseket.

A külügyminiszter kijelentette, hogy a magyar munkavállalókat nem érte sérelem. Akiket sérelem érhetett az egyedül az RMDSZ által képviselt magyarság, de ők ezt nem jelezték - mondta Martonyi János, aki szerint a román fél elfogadta a magyar kormány kritériumait, ami komoly diplomáciai siker. Matolcsy György gazdasági miniszter elmondta, hogy az elmúlt évek folyamán érkezett külföldi munkavállalók zöme nem idénymunkára jött Magyarországra.

A szakszervezetek sajnálatosnak nevezték, hogy a kormány a megállapodás aláírását megelőzően nem, hanem csak utólag tájékoztatta őket erről. Borsik János az Autonóm Szakszervezetek vezetője szerint a kormány nyugatra zárt, és keletre nyitott a munkaerő-áramlás előtt, mivel van olyan EU tagország, amellyel szemben vállalta, hogy hét évig nem mehetnek oda magyar munkavállalók.

Korábban: