Vágólapra másolva!
A Készenléti Rendőrség keretein belül működő szerv feladata lesz a védett tanúk fizikai védelme, de ők szervezik meg szükséges esetben a tanúk személyazonosság-váltását is.
Vágólapra másolva!

Néhány nap, és megalakul az a speciális egység, amely a különösen védett tanúk védelmét hivatott ellátni. Az egység a Készenléti Rendőrség állományába tartozik majd, feladata lesz többek között a veszélyben lévők és családtagjaik biztonságának szavatolása, esetleges életmódváltásuk segítése, melyre 2003-tól lesz lehetőség.

Amennyiben Magyarországon már megvalósult a tanúvédelem, lehetőség nyílik arra is, hogy külföldi csereprogramok keretében magyar tanúkat külföldön, illetve külföldieket Magyarországon helyezzenek el. Könnyítik majd a különösen védett tanúk tanúvallomását is, ezt videokonferencia keretein belül képzelték el, így egy ilyen fontos tanúnak a bíró is feltehet kérdéseket anélkül, hogy az megjelenne a tárgyaláson.

Az új védelmi rendszer két lépcsős lesz. Elsősorban a tanúk és családtagjaik fizikai védelmét biztosítják, és amennyiben szükséges elősegítik "újjászületésüket", ideiglenes vagy végleges névváltoztatást hajtanak végre, új lakhelyre költöztetik, vagy ha szükséges teljesen megváltoztatják a személyazonosságát.

Korábban:

Új nevet, új múltat, új életet kaphatnak a védett tanúk a rendőrségtől
2001. május 21.