A belvárosi házak többsége robbanásveszélyes

Vágólapra másolva!
A belvárosi lakóépületek jelentős százalékában, biztonsági okokból azonnal le lehetne zárni a gázt az elöregedett vezetékek miatt. A közelmúltban több épület is így járt, a gázművek szakemberei a vezetékek szivárgása miatt - az életveszélyes helyzet kialakulását elkerülendő - lezárták a bemenő vezetéket, több hétre gáz és fűtés nélkül hagyva a lakókat. A gázművek szerint a fő probléma, hogy a tulajdonosokban még nem tudatosodott: a telekhatárokon belüli gázvezetékek karbantartása az ő feladatuk.
Vágólapra másolva!

Fotó: Barakonyi Szabolcs

A gázművek szakemberei november végén szálltak ki, miután az épület pincéjéből szeptember után másodszorra is gázszagot jelentettek, a korábbi bejelentés nyomán azonban nem indított eljárást a szolgáltató - állítja a ház közös képviselője.

Csallóközi Zoltán a FŐGÁZ Rt. igazgatója, elmondta az [origo]-nak, hogy a felülvizsgálati kérelmek megrendelésénél a kérvényező tulajdonosok vagy vagyonkezelők gyakran csak telefonon igénylik a vizsgálatot. Ha mégis írásban rendelik meg, gyakran hiányosak az adatok. A gázművek amúgy csak kapacitásának mértékéig tud ilyen munkákat vállalni, felülvizsgálatot és vezetékrekonstrukciót azonban nem csak a gázműveknél lehet igényelni. Vannak megfelelő jogosítványokkal rendelkező szakcégek is, amelyek képesek elvégezni a vezetékek kiváltását - közölte az igazgató.

Annak ellenére, hogy a cég minden tavasszal levélben hívja fel az lakóközösségek és a vagyonkezelők figyelmét a gázvezetékek felülvizsgálatának szükségességére, még mindig a fűtési idény kezdetekor, október, november folyamán kapják a legtöbb hibajelzést. Csallóközi Zoltán szerint még nem tudatosodott minden lakóközösségben, hogy az épület fenntartása, így a gázvezetékek gondozása, állapotának figyelemmel kísérése az ő dolguk. A gázművek, a gázszolgáltatási törvény értelmében, csak a telekhatárig biztosítja a gázvezetékek zavartalan működését, ez onnantól a tulajdonosok kötelessége.

Jelenleg két épületben szünetel a gázszolgáltatás a fővárosban, a IV. kerületi Lőrinc utcában statikai okok miatt (megsüllyedt házfal) nincs gáz, illetve a IX. kerület Knézich utcában, egy 15 lakásos ingatlanban - a vezeték korróziós lyukadása miatt - szünetel a szolgáltatás 2002. január 4-e óta - tájékoztatott a FŐGÁZ Rt. igazgatója.

Csak a főváros VIII. kerületében, évente 15-20 ház gázvezeték-rendszerének felújítása válik szükségessé, de a lakóépületek 80 százalékában biztonsági okokból azonnal le lehetne zárni a gázt - mondta el az [origo]-nak Bánhegyi Péter, a kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási osztályának munkatársa.

Gondot jelent a társasházaknál az is, hogy a közös képviselők az esetek többségében nincsenek megfelelően felkészülve. Az önkormányzat munkatársa szerint a közös képviselőknek csak 30-35 százaléka van maradéktalanul tisztában feladatával és el is végzi azt, körülbelül húsz százalékuk viszont nyerészkedésre használja pozícióját.

Az önkormányzat igyekszik segíteni a korábban privatizált ingatlanokon, ahol nem csak a gázvezetékekkel vannak gondok. A társasházak közös használatú helyiségeinek, gépészeti berendezéseinek felújítására fővárosi szinten évente közel 1,4 milliárd forintot szánnak. A pályázható támogatást általában kamatmentes hitel formájában biztosítják. Támogatásért március 18-ig lehet pályázni, a Fővárosi Közgyűlés Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottságánál.

Ballai Vince