A VDSZSZ további lépésre készül

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöksége elfogadhatatlannak tartja a MÁV 2002. évi, 9,25 százalékos bérajánlatát tartalmazó megállapodástervezetét, és nem írja alá - közölte a VDSZSZ közleményben az elnökség szerdai ülését követően. A VDSZSZ elnöksége azt javasolja a területi, illetve az országos választmánynak, hogy határozzák meg a további lépéseket. Az elnökség álláspontja szerint a 9,25 százalékos bérfejlesztés mértékében, tartalmában és szerkezetében elmarad a vasutasság realitásokon alapuló bérigényétől. A VDSZSZ elnöksége szerint a 9,25 százalékos bérfejlesztési tervben tarthatatlan az a munkáltatói elképzelés, miszerint több mint 20 ezer vasutas elfogadhatatlanul alacsony, 6,5 százalékos alapbérfejlesztésben részesüljön. A közlemény emlékeztet arra, hogy a vasutasság 2001-ben a nemzetgazdasági átlaghoz képest mintegy 5 százalékkal maradt le a bérezésben.

Korábban: