Felfüggesztettek három hajléktalanverő rendőrt

Vágólapra másolva!
Felfüggesztettek három budapesti rendőrt, mert megvertek egy hajléktalant. Az esetet videofelvétel és szemtanúk is bizonyítják. Az incidensre ugyanis egy budapesti hajléktalanszálló előtt került sor. A rendőrök igazoltattak egy hajléktalan férfit, és átvizsgálták a zsebeit is. Ezután - eddig nem tisztázott okok miatt - ütlegelni kezdték. Az ügyet a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vizsgálja. A BRFK vezetője feljelentésében bántalmazás hivatalos eljárásban bűntettével gyanúsítja a rendőröket, akik tettükért két év börtönbüntetést kaphatnak.
Vágólapra másolva!

Budapest rendőrfőkapitánya 2002. január 15-én parancsnoki kivizsgálást rendelt el, miután a Magyar Hírlapban megjelent egy cikk, mely szerint rendőrök hajléktalant bántalmaztak a Józsefvárosban. A lap értesüléseit több tanú és egy videofelvétel is alátámasztotta. Ezért Budapest rendőrfőkapitánya azonnali hatállyal felfüggesztette beosztásából a Budapesti Rendőr-főkapitányság Akció Osztály 3. Műveleti Alosztálya egy főhadnagyát, egy főtörzszászlósát és egy zászlósát. Mindhárom férfi ellen bántalmazás hivatalos eljárásban bűntett alapos gyanúja miatt feljelentést is tettek a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál.

Borbély Zoltán ügyészségi szóvivő az [origo]-nak elmondta, hogy még nem érkezett meg a feljelentés az ügyészségre. Ha bebizonyosodik, hogy a rendőrök bántalmazták a hajléktalan férfit, tettükért két év börtönbüntetést kaphatnak.

Az eset a Dankó utcai hajléktalanszálló közelében történt. Az intézmény vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a cselekmény hétfőn délután egy óra körül történt. Az irodában éppen volt egy videokamera, ezért úgy döntöttek, hogy rögzítik az eseményeket, mivel véleményük szerint nem szokványos intézkedés történt. Az esetről készült videokazettát a rendőrség bizonyítékként lefoglalta.

A szálló vezetője elmondta, hogy három férfi - közülük az egyik Police feliratú kék kezeslábasban - odalépett a hajléktantalanhoz, akinél kereshettek valamit. Hozzátette: az irodából azt láttuk, hogy a férfi egyenként megmutatja zsebeinek tartalmát.

A férfi a kabátjának az ötödik zsebét mutathatta meg, amikor előkerült valami, s ezután gyorsultak fel az események - közölte a szálló vezetője. A videokamerával azt rögzítették, amikor az egyik férfi egy ütést mér a hajléktalanra, majd a Police feliratú overallban lévő megrúgja, s végül az ott lévő harmadik személy egy összetekert újsággal megüti.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményt adott ki az ügy kapcsán, melyben mélységesen elítéli a beosztásából felfüggesztett rendőrök rendőrhöz méltatlan magatartását, amely ellentétes azokkal az intézkedésekkel is, melyekben Budapest rendőrfőkapitánya a hajléktalan személyekkel kapcsolatos emberséges magatartásra utasította a BRFK teljes személyi állományát.