Budapesten a szokásos kétszerese a légszennyezettség

Vágólapra másolva!
Az elmúlt közel egy hét csendes, párás, állandó időjárása miatt a szokásos értékek körülbelül kétszeresére emelkedett a levegő károsanyag-tartalma a fővárosban. A szmogriadó elrendeléséhez még hetekig ki kellene tartania ennek az időjárásnak, azonban már a hétvégére változásokat várnak.
Vágólapra másolva!

Budapest levegőjének szénmonoxid- és nitrogénoxid-tartalma napi átlagban jelenleg az egészségügyi határérték 50-60 százaléka, az ilyenkor megszokott 20-25 százalékos értékkel szemben.

Őry István, a fővárosi önkormányzat környezetvédelmi osztályának vezetője szerint azonban a hét végén és a jövő héten várható időjárás-változásnak köszönhetően ez az állapot javulni fog. A szakember elmondta az [origo]-nak, hogy még hetekig ki kellene tartania ennek az időjárásnak ahhoz, hogy szükségessé váljon a füstködriadó elrendelése.

Budapesten eddig mindössze egy alkalommal közelítette meg a füstködriadó-terv első fokozatának elrendeléséhez szükséges határértékeket a légszennyezettség. 1997-ben már figyelmeztették a lakosságot, hogy a légszennyezettség megközelítette a veszélyes mértékeket, azonban az időjárás változása megoldotta a problémát - mondta el az osztályvezető.