Bíróság előtt a hajléktalanverő rendőrök

Vágólapra másolva!
Miután az ügyészségi nyomozók három nap alatt kivizsgálták annak a három budapesti rendőrnek az ügyét, akik egy hajléktalant bántalmaztak a Dankó utcai szálló előtt a múlt héten, kedden elkezdődik a bírósági tárgyalásuk.
Vágólapra másolva!

Kedden délután gyorsított eljárásban tárgyalják annak a három rendőrnek az ügyét, akiket hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétségével gyanúsítanak. Ezt a Fővárosi Bíróság sajtóosztályán tudta meg az [origo].

A három felfüggesztett budapesti rendőr tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el, bár videofelvétel és szemtanúk is bizonyítják, hogy egy héttel ezelőtt megvertek egy hajléktalant. Az incidensre egy budapesti hajléktalanszálló előtt került sor. A rendőrök igazoltattak egy hajléktalan férfit, és átvizsgálták a zsebeit is. Ezután - eddig nem tisztázott okok miatt - ütlegelni kezdték.

A történteket három nap alatt derítette fel a Fővárási Ügyészségi Nyomozó Hivatal. A rendőrök ügyét a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalja, a gyorsított eljárás miatt vádirat nélkül, ügyészi feljegyzés alapján. A gyanúsítottakat akár két év börtönbüntetésre is ítélhetik.

Korábban:

Gyorsított eljárás a hajléktalanverők ügyében