Kiengedték a kórházból a megégett tassi gyerekeket

Vágólapra másolva!
A fővárosi Szent János Kórházból kielégítő állapotban, ideiglenesen eltávozott az a két tassi gyermek, akik november elején, egy lakástűz következtében szenvedtek súlyos égési sérüléseket.
Vágólapra másolva!

Pelényi Attila osztályvezető főorvos elmondta: miután a sérülés napján a Szent János Kórház nem tudta fogadni a gyerekeket, egyikük a budapesti Heim Pál gyermekkórházba, másikuk pedig a szintén fővárosi Bethesda gyermekkórházba került. A Bethesda kórházban intenzív ellátásban részesítették és műtétet hajtottak végre a kisgyereken, ezután vette át őt a Szent János Kórház. A Heim Pál kórházban elhelyezett gyermeket tízszer keresték fel a Szent János Kórház orvosai műtétre és kötözésre, majd őt szintén átvették saját intézményükbe.

Pelényi közölte: a 2, illetve 3 éves testvéreken a Szent János Kórházban 5-5 műtétet hajtottak végre, és most úgy engedhették el őket ideiglenesen, hogy testükön nincs seb. A főorvos ismeretei szerint a gyermekek és szüleik számára a máltai szeretetszolgálat adott Budapesten ideiglenes szállást, ahonnan legközelebb egy hét múlva mennek a Szent János Kórházba kontrollra.

A főorvos szerint a testfelületük 60-65 százalékán égési sérülést szenvedett gyerekek állapotának javításához mindkettőjüknél sok műtétre lesz még szükség.

Korábban:

Továbbra is életveszélyben a tassi gyerekek