Vágólapra másolva!
Különösen nagy értékű csalás ügyében nyomoz az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága. A gyanúsított cége a Környezetvédelmi Minisztériumtól vett fel 458 millió forintos támogatást 1997-99 között, amit magáncélokra használtak. A tárca részéről nem merült fel senkinek sem a felelősége a nyomozás során.
Vágólapra másolva!

Pár hónapon belül vádemelési javaslattal az ügyészség elé kerülhet az ügy – mondta Szaniszló Attila, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság századosa. Az előzetes letartoztatásban levő Papp Lászlót különösen nagy értékű csalással gyanúsítják: 458 millió forintot kapott 1997 és 1999 között a környezetvédelmi tárca pályázatán, amit nem a pályázaton megfogalmazott célokra fordított. A Környezetvédelmi Minisztérium büntetőjogi felelőssége nem merült fel a nyomozás során, mivel az akkori szabályoknak megfelelően jártak el. A nyomozás eddigi adatai szerint akkor még ugyanis elegendő volt bemutatni az exportra szóló iratokat, és nem ellenőrizték a külföldi cégek visszaigazolásait, így nem derülhetett ki akkor, hogy fiktív cégekről van szó.

Korábban Papp László egy másik cégében, a P+P Kft. – amely nem vett részt a rendőrség által vizsgált pályázatokon – vezetőségében szerepelt Lakatos Csaba és Pálocska János, akik az olajügyek kapcsán elhíresült Energol-ügy gyanúsítottjai. A P+P Kft. ellen nem folyik eljárás.