<P class="MsoNormal">Ma hazaengedik a kórházból Szilágyi Zsoltot

Vágólapra másolva!
Hétfő délután hazaengedik a kórházból azt a búvárt, aki öt napot töltött a Rákóczi-barlangban. A 26 éves fiút múlt hét csütörtökön mentették ki, és szállították a miskolci kórház intenzív osztályára. Állapota a kórház főorvosa szerint megfelelően javul.
Vágólapra másolva!

Délután egy órakor hazaengedik a miskolci megyei kórház központi intenzív osztályáról Szilágyi Zsolt kutatóbúvárt, akit az elmúlt héten csütörtök este szállítottak be. Szilágyi Zsolt pontosan öt napot töltött a bódvarákói Esztramos-hegy alatti Rákóczi-barlangban, miután múlt hét szombaton eltévedt, és nem tudott a barlangból visszajönni. Végül több napos megfeszített mentési munka után múlt hét csütörtökén délután 5 óra előtt, az élete megmentéséért küzdő csapatok a felszínre hozták.

Az osztály főorvosa, Ökrös Ilona hétfő reggel elmondta, hogy a fiatal búvár állapota 26 éves korának megfelelően az ápolás hatására folyamatosan javult, életfunkciói normálisak, erős szervezetének köszönhetően egészségi állapota normalizálódott, ezért úgy döntöttek, hogy hétfőn hazaengedik családjához.