Nem kapták meg a kártérítést a ciánszennyezés károsultjai

Vágólapra másolva!
A ciánszennyeződés károsultjai még a mai napig nem kaptak kártérítést - hangzott el azon a találkozón, amelyet a Tisza-tavai károsultak tartottak csütörtökön Poroszlón. "A 2000-ben lezajlott ciánszennyeződés hatására az idegenforgalom elmaradt, és elmaradt az a támogatás is, amit a tragédia után a kormány ígért a károsult vállalkozók kisegítésére" - közölte Zsebe Zsolt, a Tisza-tó menti Újlőrincfalván élő vállalkozó, az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje.
Vágólapra másolva!

A Tisza-tavi Kikötősök Egyesülete nevében Molnár Sándor közölte: a szennyeződés utáni első idegenforgalmi szezonban egyáltalán nem volt vendég, így a bevétel is elmaradt. Ellenben a társadalombiztosítási járulékokat, a bérleti díjat ugyanúgy fizetniük kellett, mint egy forgalmas esztendőben. Segítséget senkitől sem kaptak. A Tisza-tavi vállalkozók szintén részesei annak a kártérítési pernek, amelyet az állam a szennyeződést okozó nagybányai Aurul cég ellen indított.

Molnár Sándor kikötő tulajdonos például 1,5 millió forintot, a poroszlói horgászboltot üzemeltető Gacsal József pedig 1,2 millió forint kártérítést kér. A károsultak közölték: a kárfelmérésen túl két év alatt semmi nem történt az ügyben. Kovács Ferenc, a Ciánkárosultak Egyesületének vezetője elmondta: jelenleg két próbaper is folyik az állami eljárástól függetlenül, ám ezek a perek igen lassan haladnak, eredményre csak évek múlva lehet számítani. Több száz vállalkozó kárát mérték fel a Tisza-tó körül, amelynek összege milliárdos nagyságrendű. Az egyesület vezetője is megerősítette, kártérítésben eddig senki nem részesült a Tisza-tó körül.

Korábban:

Elkezdődött a ciánper

Könyvajánlat: