Megnyílt a Lehel Csarnok

Átadták a Lehel Piac helyén épült Lehel Csarnokot, amely 43 ezer négyzetméteren, 349 üzlettel várja a vásárlókat. A kereskedők egy része azonban elégedetlen, mert sok bolt nem készült el időre.

Fotók: Barakonyi Szabolcs
Ünnepélyes keretek között adta át pénteken Tóth József angyalföldi polgármester Budapest új élelmiszerpiacát, a Lehel Csarnokot. A régi Lehel Piac helyén felépült 43 ezer négyzetméteres csarnok három szintjén 349 üzlethelyiség várja a vásárlókat. Az őstermelők 402 négyzetméteren árusítanak. A csarnok építése 2000 augusztusában kezdődött meg. A beruházás nettó értéke csaknem 5 milliárd forint, aminek 60 százalékát a XIII. kerületi önkormányzat finanszírozta, a többit pedig a csarnok kereskedőinek használatbavételi díjaiból fedezték. A csarnokban kereskedők 60 százaléka árusított a régi Lehel Piacon is, a többiek pedig új bérlők. A csarnok üzlethelyiségeinek 98 százalékát már bérbe adta a tulajdonos kerületi önkormányzat által megbízott üzemeltető kft. A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a háromszintes csarnok a metróállomásról, a Váci útról és az épülethez kapcsolódó, 400 autó befogadására alkalmas parkolóból egyaránt megközelíthető. Az új csarnok megnyitásával a Lehel téri ideiglenes piac megszűnik.

A kereskedők egy része azonban egyelőre nem tudja megnyitni az üzletét. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara piacokért felelős osztályának vezetője, Kmetty Ágoston az [origo]-nak elmondta, hogy még nincs víz minden boltban, sok kereskedő pedig még lázasan szereli a boltberendezést. A víz élelmiszerboltokban alapvető fontosságú, az egészségügyi hatóságok napokig vizsgálják a vízmintát, amíg azonban minden szerelés be nem fejeződött, várni kell. Mások meglepve tapasztalták, hogy az eredeti tervrajzoktól eltérő a boltjuk alaprajza, ezért nem tudják azokat a bútorokat használni, amiket pedig már megvásároltak.

Az egyik húsboltba például több milliós hűtőpultot vett a tulajdonos, de nem tudja beállítani a tervezett helyére, mert ott most oszlopokat talált. Az egyik halkereskedő pedig a halaskádat képtelen elhelyezni, mert nem egyenesek a falak. Több kereskedő vitatkozik a kivitelezővel, hogy kinek a költségén kell elvégezni a szükséges változtatásokat. A termelők, akiknek csak egy-egy asztalra van szükségük, türelmetlenül várják a pénteki nyitást, míg a kereskedők közül sokan hetekig szerelnek még - a szabályok szerint kizárólag csak a nyitvatartási idő után. Kmetty Ágoston szerint körülbelül az üzletek 60-70 százaléka tud kinyitni pénteken.

Az üzemeltető Lehel Csarnok kft. vezetője szerint a kereskedőknek hónapokkal ezelőtt elmondták, hogy mire számíthatnak, hogyan készülhetnek elő legjobban a nyitásra. Tudja, hogy pénteken nem fog kinyitni minden bolt, de ez szerinte a tulajdonosok hibája, azok a bérlők, akik mindennek megfelelően utánajártak, azok akadálytalanul kinyithatnak. Molnár Ernő elismerte, hogy nem lehetett "kényelmeskedni", az építkezés rohamtempóban folyt, de a  csarnoknak azok a terei, amelyekért ők a felelősek, nyitásra készek.

Kmetty szerint azonban más dolog szóban felkészíteni valakit nehézségekre, és más, ha közvetlen nyitás előtti napokban nincs víz a boltokban. A kereskedők képviselője szerint a csarnok átadása nem összehangolt munka eredménye.

MTI - [origo]

Korábban:

Nyitás után is szerelnek még a Lehel csarnokban

Csarnok helyett palota épült a Lehel téren

Fórum:

Egyre több a flancos piac