Négymillió az ellopott Vizsolyi Bibliáért

Vágólapra másolva!
Ellopták a vizsolyi lelkészi hivatalból a Vizsolyi Biblia egyik példányát az éjszaka folyamán. A hat millió forint értékű bibliát a rendőrök nagy erőkkel keresik. Az országos rendőr-főkapitányság a nyomozás eredményességét közvetlenül elősegítő információt szolgáltató részére 3 millió forint díjat tűzött ki. A Nemzeti Kultuális Örökség Minisztériuma pedig 1 milliót ajánlott fel.
Vágólapra másolva!

A Vizsolyi Biblia egyik példányát ismeretlen(ek) ellopták az éjszaka folyamán a vizsolyi lelkészi hivatalból. A bibliát üveg tárolóban őrizték, ami riasztóval felszerelt. A riasztó meg is szólalt, így a helyi plébános még az éjszaka folyamán értesítette a rendőrséget, akik azonnal a tolvaj vagy tolvajok keresésére indultak.

A helyszínelés és az adatgyűjtés jelenleg is tart, az elkövetőt nagy erőkkel keresik - közölte az [origo]-val a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Az ellopott biblia értéke 6 millió forint. Az országos rendőr-főkapitányság vezetője - a nyomozás eredményességét közvetlenül elősegítő információt szolgáltató részére 3 millió forint díjat tűzött ki. A Nemzeti Kultuális Örökség Minisztériuma pedig 1 millió forint jutalmat ajánlott fel a nyomozás sikere, az elkövető elfogása érdekében.

A nyomozók a helyszín közelében megtalálták azt a baltát, amellyel vasárnap hajnalban felfeszítették a vizsolyi templomot - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság az MTI-t. A rendőrök járják a falut, hátha valaki ráismer a baltára, illetve meg tudja nevezni annak tulajdonosát. Az eddigi információk szerint feltételezhető, hogy több tettes működött közre a biblia ellopásában. A rendőrök olyan nyomokat nem találtak, amelyekből kiderülhet, hogy a tolvajok milyen járművel érkeztek, illetve hagyták el a helyszínt.

A Vizsolyi Bibliát Károlyi Gáspár gönci református lelkész három segítőtársával három évig fordította, majd 1589-ben Mantskovit Bálint nyomtatta ki. A Vizsolyi Biblia többé-kevésbé átdolgozott kiadásai századokon át a legolvasottabb magyar könyvek voltak, és így a magyar nyelv alakulásában jelentős szerepet játszottak. Csak Károlyi hagyatékában 20 példányt találtak, és napjainkig is sok fennmaradt belőle. Így a most ellopott példány nem egyedi darab.

A határőrség a Vizsolyi Biblia ellopásáról értesülve hajnal óta fokozott ellenőrzést tart valamennyi közúti és vasúti határátkelőhelyen - tájékoztatta az [origo]-t Orodán Sándor, a határőrség szóvivője. Ezzel együtt teljes körű közözést rendeltek el nem csak a bibliára, hanem ismeretlen tettesre is. A szóvivő arról is beszámolt, hogy bizonyos egyértelmű ismertetőjelek alapján tudják azonosítani a bibliát, mint például a sérült fedlap.

Fórum:

Biblia

Könyvajánlat:

Szent Biblia