Tiltakozás az Őrségi Nemzeti Park vezetője ellen

Vágólapra másolva!
Alkalmatlannak találják a jövő hónapban megnyíló Őrségi Nemzeti park kedden kinevezett megbízott vezetőjét posztjának betöltésére a helyi természetvédők. A tiltakozók több szakembert is megneveztek, akiket megfelelőnek találnak erre a feladatra.
Vágólapra másolva!

Az Őrségi Nemzeti Park Kezdeményezés nevű szervezetbe tömörült helybéli zöldek tiltakoztak Markovics Tibor, a Fertő-Hanság Nemzeti Park eddigi igazgatóhelyettesének kinevezése ellen. Az ország tizedik nemzeti parkjaként létrejövő természetvédelmi terület megfelelő kezelése a már működő parkok fenntartási gyakorlatával szemben teljesen más szemléletet igényel- mondta Kiszely Károly, a térség nemzeti parkká nyilvánításának ügyét felkaroló természetvédő. Kiszely elmondta: a megbízott vezető éveken keresztül hátráltatta az eddig a Fertő-Hanság Nemzeti Park tájvédelmi körzeteként működő Őrség nemzeti parkká válását, intézkedései, nyilatkozatai, a cél érdekében fellépők elbocsátásai mind erre utalnak.

Legalább nyolc olyan jelöltet ismer, aki alkalmas lenne a feladatra mondta -U. Nagy Gábor Ybl-díjas építész. Egyikük Bodonczi László, jelenleg a körzet természetvédelmi felügyelője, akit Illés Zoltán, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke is több ízben javasolt az Országos Természetvédelmi Hivatalnál.

Tardy János, a hivatal vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy Markovics Tibor mind szakmailag, mind emberileg alkalmas arra, hogy a nemzeti park vezetésére megbízást kapjon.

Az Őrségi Nemzeti Parkot 44 települést érintve 40 ezer hektáron hozzák létre, amelyhez a környezetvédelmi tárca 80 millió forintot ígért. A parkot Orbán Viktor miniszterelnök március 8-án avatja fel.