<P class="MsoNormal">Újra az ÁPV Rt.-hez fordulnak az éhségsztrájkolók

Vágólapra másolva!
Varga Mihály pénzügyminiszter javaslatára újra az ÁPV Rt.-hez fordulnak a kunmadarasi éhségsztrájkolók. Bár a vagyonkezelő és az állam eddig nem tett érdemben semmit az ügy megoldásáért, a polgármester most újra bizakodó. A tiltakozók a helyi volt szovjet repülőtér tulajdoni helyzetének rendezését szeretnék elérni.
Vágólapra másolva!

Bár eddig - az alpolgármester, Máté Lajos elmondása szerint - már legalább hatszor nyilvánította ki az önkormányzat határozatban a laktanyára és a repülőtérre vonatkozó hasznosítási szándékát, nem kaptak támogatást az államtól. Az ÁPV. Rt azt javasolta az önkormányzatnak, hogy helyi vállalkozókkal alkossanak konzorciumot és vegyék meg a terület hasznosítási jogát, holott ahhoz a törvények szerint ingyen is hozzájuthatnának. A rendezetlen állapot miatt kezdtek elkeseredésükben éhségsztrájkot a község vezetői, akik Varga Mihály javaslatára most újból a vagyonkezelőhöz fordulnak. Valószínűleg szerdán kerül az ÁPV. Rt-hez beadványuk, melyben kérik a vagyonkezelőt, hogy a Miniszterelnöki Hivatalhoz készítsen a kormánydöntéshez alkalmas, írásos előterjesztést a kunmadarasi volt szovjet katonai objektum önkormányzati tulajdonba adására.

Február 11-én hétfőn kezdett éhségsztrájkot Kunmadaras polgármestere, helyettese, egy önkormányzati képviselő és két helyi lakos a kunmadarasi volt szovjet katonai repülőtér tulajdoni helyzetének rendezéséért. Az ÁPV Rt. két nappal később bejelentette, hogy feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, mert komoly visszásságokra bukkant a repülőtér vagyonértékelésének elkészítésekor. A vagyonkezelő közleményben tudatta, hogy 1996 és 1999 között (amikor az önkormányzat volt a vagyonkezelő), több szabálytalanság és mulasztás történt. A város vezetői azonban tételesen cáfolták a vádakat.

Csütörtök éjjel szívpanaszok miatt kórházba került egy éhségsztrájkoló. Kovács József 70 éves nyugdíjas helyett Szabó Lajos 59 éves helybeli vállalta a sztrájkot. A polgármester is rosszul lett, kórházba szállítása után Papp Elek 21 éves kunmadarasi fiatalember kezdett éhségsztrájkba, így öten folytatják a tiltakozó akciót. A polgármester kijelentette: az éhségsztrájkot váltott emberekkel mindaddig folytatják, amíg az önkormányzat számára megfelelő döntés nem születik a volt szovjet katonai repülőtér hasznosítását illetően.

Két, egymástól független aláírásgyűjtés is folyt az elmúlt napokban a településen. Mintegy háromszáz aláírással helyi civil szervezetek juttattak el íveket a helyi jegyzőhöz. Az aláírók egyetértésükről és együttérzésükről biztosították az éhségsztrájk részvevőit. Sulymosi Károly pedig azért szervezett aláírásgyűjtést, mert féltette a sztrájkolók egészségét. Miután megtudta, hogy a polgármester abbahagyta a sztrájkot, felfüggesztette kezdeményezését. Sulymosi becslése szerint mintegy 150-200 személy értett egyet vele.

Korábban: