Nem drog áll a zámolyi gyilkosság hátterében

Vágólapra másolva!
Márciusban folytatódhat a zámolyi romák ellen gyilkosság miatt indított per. A bíróság által elrendelt pótnyomozás kiderítette, hogy nem kábítószer-elszámolási vita során alakult ki az az összetűzés 1999-ben, amelyben egy fiatalember életét vesztette. Ítélet tavasszal várható.
Vágólapra másolva!

Nem kábítószer-elszámolási vita áll a zámolyi romák faházainál 1999 augusztusában elkövetett emberölés hátterében - derült ki a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság napokban befejeződött pótnyomozásának eredményeiből.

A megyei bíróság sajtószóvivője elmondta, hogy a bíróság által elrendelt pótnyomozás célja az egyes számú, titkos tanú vallomásában elhangzottak, valamint annak kivizsgálása volt, hogy egyes roma vezetők megpróbálták-e a roma közösséget befolyásolni abban, hogy miként valljanak a történtekről.

A titkos tanú, aki kizárólag csak a bíróság előtt, zárt ajtók mögött tette meg vallomását, azt állította, hogy a gyilkossággal vádolt K. Krisztián hívta a tragédia éjszakáján Zámolyra a csákvári Cs. Ferencet, azért, hogy elszámoljon vele a korábban kapott kábítószer-tablettákról.

A vallomásból az derül ki, hogy a két fiatal között hangos szóváltás alakult ki, majd a faházakból előkerült romák dobálni, ütlegelni kezdték a csákvári fiatalembert és társait. Cs. Ferencet, aki már nem tudott a vele együtt érkezett két fiatalemberrel együtt elmenekülni, olyan súlyosan bántalmazták, hogy a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe.

A rendőrségi pótnyomozás orvos szakértői szerint az ügy hátterében azért sem állhat kábítószer-elszámolási vita, mert a történtek idején K. Krisztián nem volt befolyásolt állapotban, s bár saját maga is elismerte, hogy alkalmanként fogyasztott drogot, nem volt tartós kábítószerfüggő.

Morócz Emil sajtóreferens elmondta, hogy a pótnyomozás alapján nem kell új vádiratot fogalmazni, s a tárgyalássorozat várhatóan március közepén folytatódik. A tárgyaláson előreláthatóan ismét szembesítik a már meghallgatott tanúkat, egyebek között annak megállapítására, hogy az elhunyt Cs. Ferencnek volt-e köze a kábítószerhez. Az ügyben a végső döntést várhatóan az év első felében hozza meg a Fejér Megyei Bíróság.

Korábban:

Meghosszabbították a pótnyomozást a zámolyi romák ügyében