Elítélték a munkahelyére betörő biztonsági őrt

Vágólapra másolva!
Gyorsított eljárásban tárgyalta a szegedi bíróság annak a biztonsági őrnek az ügyét, aki egy héttel ezelőtt közel egymillió forintot rabolt a munkahelyéről, egy bankfiókból. A férfit két év börtönbüntetést kapott és tíz évre eltiltották a biztonsági őri foglalkozástól. Az ítélet nem jogerős.
Vágólapra másolva!

Két éves börtönbüntetésre ítélte pénteken a bíróság azt a biztonsági őrt, aki egy héttel ezelőtt munkahelyéről, egy szegedi bankfiókból elrabolt 900 ezer forintot. Kasza Ferenc, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese az [origo]-nak elmondta, hogy a biztonsági őr lemásolta a bankfiók kulcsait, így jutott be egyik éjjel a helyiségbe. A pénzváltó automata ajtaját feszítővassal fölfeszítette, de nem tudta teljesen kinyitni, ezért a gépben lévő több millió forintból csak 900 ezret tudott kivenni, további körülbelül 6 millió forintot ott hagyott.

A rendőrség másnap kihallgatta a dolgozókat, és a férfi rövidesen beismerte a rablást. A rendőrök 880 ezer forintot megtaláltak. A börtönbüntetés mellett a férfit tíz évre eltiltották a biztonsági őri foglalkozástól. A Szegedi Városi Bíróság nem jogerős ítélete ellen a vádlott védője fellebbezett, az ügyet legközelebb a Csongrád Megyei Bíróság tárgyalja.