Vágólapra másolva!
Negyvenhárommillió forintért védi a Magyar Állami Operaházat a Preventív Kft. Az új Nemzeti Színházat szintén ez a cég védi, de azt nem árulták el, hogy mennyiért.
Vágólapra másolva!

A Magyar Állami Operaházat negyvenhárommillió forintért védi a Preventív Kft. A nemrég lezárult közbeszerzési eljárás anyagából kiderül: 24 órás védelmet kap az opera épülete és az Erkel Színház- mindkét épületre öt fő vigyáz. Őrök felügyelik a próbatermet is, de csak akkor, amikor a muzsikusok gyakorolnak. Munkaidőben biztonsági embernek kell állnia az intézmény szervezési osztályán is. A határozatlan időre kötött szerződésből kiderül: a cég havonta több mint 3 millió 600 ezer forintot kap a tevékenységéért. A Preventív Kft. nem azonos - és nem is áll kapcsolatban - a Pintér Sándor belügyminiszter nevéhez kötődő, azonos elnevezésű részvénytársasággal.

Az operaháznak, mint a legtöbb értékes állami középületnek, nincs biztosítása. A fizetendő összeg ugyanis olyan magas lenne, hogy az állam inkább vállalja az esetleges káresemények helyreállításának kockázatát. Az új Nemzeti Színháznak ennek ellenére van biztosítási szerződése, amelyet a Hungária Biztosítóval kötött. A Nemzeti Színházat szintén a Preventív Kft. védi, de üzleti titokra hivatkozva nem közölték, hány biztonsági ember, mekkora összegért teljesít szolgálatot.

Fórum:

Nemzeti Színház

Nem hiányzik a könyvtárából?

Magyar színháztörténet 1873-1920