Megfékezték a nádastüzet a Berekben

Vágólapra másolva!
Sikerült megfékezni a tüzet kedd este, röviddel nyolc óra előtt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén, ahol a Berekben, Sávoly környékén mintegy kétszáz hektáron leégett a nádas, most viszont a mocsár ég.
Vágólapra másolva!

Heizler György a Somogy megyei katasztrófavédelmi igazgatója közölte: a tűz lakott területet nem fenyegetett. - Veszélyben volt a sávolyi vasútállomás és egy tanya, ám ezen a részen időben sikerült megfékezni a lángokat - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a munkát nehezítette az erős, olykor viharos erejű szél, amely estére megfordult. - A tűz ekkor a mocsaras területek felé terjedt, ahol nem volt mód a beavatkozásra - mondta Heizler György. Hozzátette: mintegy másfél kilométer hosszan és négy-öt kilométer szélességben továbbra is izzik a mocsár, ezért éjszakára figyelőszolgálatot rendeltek el, hogy megfékezzék a tüzet, ha esetleg Vörs irányába terjedne. - A másik oldalon a Zala-folyó természetes határt szab a lángoknak - mondta.

A marcali, nagyatádi, keszthelyi hivatásos tűzoltók és a vörsi önkéntesek nagy erőkkel, több mint félszázan, hét órán át oltották az égő nádast. A nádasban vezető utakat áztatták vízzel, s ezzel sikerült megállítani a tűz terjedését, s megmenteni több száz hektárnyi természetvédelmi területet. A tűz keletkezésének okát vizsgálják.