Kutyaként számolták el a vagyonőröket

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az APEH Baranya megyei Igazgatóságának munkatársai már egy éve nyomoznak egy vagyonvédelmi cég két ügyvezető igazgatója és két adminisztrátora után, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 1997-2000 között a cég által foglalkoztatott vagyonőrök bérét haszonállatbérként fizették ki. Így nem kellett adózniuk utána, és más juttatásokat sem kellett kifizetni. Ezzel a módszerrel több mint 77 millió forintot "spóroltak" meg. Az ügyében márciusra várható vádemelés.