Vágólapra másolva!
Tizenegy év szabadságvesztésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság azt a hentest, aki négy évvel ezelőtt megölte volt feleségét, a holttestet pedig feldarabolta és megfőzte. A gyilkosság hátterében az állt, hogy az elvált házaspár nem tudott megegyezni a vagyonon.
Vágólapra másolva!

Helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletét annak a hentesnek az ügyében, aki négy évvel ezelőtt megölte, majd feldarabolta és megfőzte elvált feleségét. P. Józsefet tizenegy év börtönbüntetésre ítélték, és tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától.

A férfi vagyonmegosztási perben állt elvált feleségével. 1998 áprilisában egy elhagyott telekre csalta az asszonyt, ahol veszekedni kezdtek, végül a férfi leütötte őt. A holttestet azután feldarabolta, és ott a telken megfőzte a testrészeket. A csontokat a Dunába szórta. Miután a rendőrség nyomozni kezdett az eltűnt nő után, a volt férj először beismerte a gyilkosságot, majd tagadta, és azt állította, hogy felesége elutazott valakivel.