Többmilliós jogosulatlan kifizetések az MTV-nél

Vágólapra másolva!
Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt gyanúsítottként készülnek kihallgatni a Magyar Televízió több munkatársát a rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán (SZBEI). Igazságügyi szakértői jelentés szerint a legkülönbözőbb jogcímen több milliós összegeket fizettek ki jogszerűtlenül az intézmény költségvetéséből.
Vágólapra másolva!

Az igazságügyi szakértő napokban elkészült jelentése egyértelműen megalapozta a hűtlen kezelés alapos gyanúját a Magyar Televízió (MTV) által megkötött egyes nagy összegű szerződések ügyében. Rendőrségi források is megerősítették azokat az értesüléseket, amelyek szerint a következő hetekben gyanúsítottként idézik a rendőrségre a közszolgálati televízió több munkatársát.

Az SZBEI két parlamenti képviselő feljelentése alapján tavaly májusban indított nyomozást különösen nagy értékű hűtlen kezelés és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt - ismeretlen tettes ellen. A feljelentés szerint a MTV több tucatnyi külsős műsorkészítő céggel kötött nagy összegű, ám az MTV szempontjából rendkívül előnytelen szerződést. A rendőrség már lefoglalt több köbméternyi iratot, melyet átadtak az igazságügyi könyvszakértőnek.

A Magyar Hírlap úgy tudja, a felkért igazságügyi szakértő mintegy fél tucat szerződésnél egyértelműen megállapította a kifizetések aránytalanságát. A fennakadt szerződések között van egynéhány százezer forintos is, ám többségében sokmilliós tételekről van szó.

Ezen megállapodásokat, keletkezésük körülményeit immár célirányosan vizsgálják a nyomozók. Elsősorban azokat a televíziós vezetőket készülnek gyanúsítottként beidézni, akik az okiratokat aláírták.

Értesülések szerint a korábbi tévéelnök, Szabó László Zsolt nincs az idézettek között. Az időközben Ausztráliába diplomáciai beosztásba került cégvezető büntetőjogi felelősségére eddig semmilyen adat nem utal.

Az MTV mérlege az elmúlt években folyamatosan mélyülő válságot mutatott. Az 1997-ben piacra lépő kereskedelmi televíziókkal folytatott versenyben hamar alulmaradt, mindössze a piac körülbelül egytizedét volt képes megtartani. Rekordveszteségét, 11,3 milliárdos hiányát 2000-ben szenvedte el, tavalyi, még nem végleges eredménye mínusz 8-9 milliárdra becsülhető. Ez is csak úgy, hogy az államtól a jogszabályokban rögzítetteken túl körülbelül 30 milliárd forintot kapott az elmúlt két évben köztartozás-leírás, épületeinek megvásárlása és a létszámcsökkentés közterheinek fedezése formájában.

A megkötött szerződésekről semmilyen biztos információ nincs, a médiatörvény értelmében a 300 millió alatti megrendeléseket nem kell a kuratóriumnak bemutatni. Eddig a tulajdonosi jogokat gyakorló testület(ek) több ízben tettek hiábavaló kísérletet arra, hogy a zömmel az értékhatárt nem meghaladó szerződésekbe betekintsenek, ezt az MTV vezetői rendre elutasítják, üzleti titokra hivatkozva. Mendemondák keringenek arról, hogy a Fideszhez közelinek tekintett cégek, producerek (például az Ezüsthajó Kft.) műsorait "meg kellett" rendelni, állítólag jóval a szokásos ár felett.

Korábban: