Vírus okozta a tolnai fertőzést

Vágólapra másolva!
A laboratóriumi vizsgálatok megállapították, hogy calici vírus okozta a szekszárdi megyei kórházban több mint ötven ember megbetegedését. Pénteken újabb két ember fertőződött meg, ezért a korlátozásokat továbbra is fenntartják a kórházban.
Vágólapra másolva!

Brázay László Tolna megyei tiszti főorvos elmondta: az intézményben február 21-én észlelték az első megbetegedést, a fertőzést azóta 52-en kapták meg. A tisztiorvosi szolgálat a múlt hét közepén értesült az egy-két napos lefolyású, hasmenéssel, hányingerrel, esetenként lázzal járó megbetegedésekről.

A fertőzés miatt március elsején felvételi zárlatot és látogatási tilalmat rendeltek el a kórház tüdő- és belgyógyászati osztályán. Az akkor elvégzett elsődleges szakértői vizsgálatok kimutatták, hogy a fertőzést nem baktériumok okozták, sem az étel-, sem a helyszíni higiéniai ellenőrzéskor nem találtak hiányosságokat.

A tiszti főorvos szólt arról is, hogy hasonló megbetegedéseket észleltek a bátaszéki szociális otthonban, ahol a múlt héten 39-en fordultak orvoshoz. Hozzátette: a szociális intézmény esetében még nincsenek laboratóriumi eredmények, valószínűsíthető, hogy a fertőzést ott is a calici vírus okozta.

Korábban:

Tömeges fertőzés Tolna megyében