Meghagyták beosztásában a zaklatással vádolt tisztet

Vágólapra másolva!
Szerdán zárt tárgyaláson megkezdődött annak a honvéd ezredesnek a pere, akit egyebek mellett azzal vádolnak, hogy szexuálisan zaklatta beosztottjait. A férfi jelenleg is a régi beosztásában dolgozik, és azok a nők, akik panaszt tettek ellene, ma is a beosztottjai.
Vágólapra másolva!

Szerdán megkezdődött a szexuális zaklatással vádolt tiszt pere a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsán. A bíróság - erkölcsi okokra hivatkozva - zárt tárgyalást rendelt el, elsőfokú határozatát várhatóan már a nyilvánosság előtt hirdeti ki csütörtökön. A vádirat szerint Cs. Géza ezredes 1999-es parancsnoki kinevezésétől 2001. októberéig folyamatosan molesztálta női beosztottjait. A főtiszt súlyosan megsértette az alárendeltek személyiségi jogait, és visszaélt parancsnoki helyzetével is - áll az ügyész beadványában.

A vádlott jelenleg is a régi beosztásában dolgozik, mivel amikor megindult ellene az eljárás még nem volt olyan jogszabály, amelynek alapján fel lehetett volna függeszteni. Azonban hiába változott meg a törvény január 1-én, az ezredest továbbra is beosztásában hagyták felettesei, és azok a nők, akik panaszt tettek ellene, ma is alárendeltjeiként dolgoznak.

A sértetteket a feljelentés megtétele és az eljárás megindulása után is érték kellemetlenségek a laktanya szűk vezetése részéről, bár szexuálisan nem zaklatták őket, de rendszeresen pluszmunkákat kaptak, jelentéseiket gyakran visszadobták illetve különböző megalázó helyzetekbe kényszerültek. A zaklatás csupán a januári szembesítés után maradt abba, a parancsnok ugyanis ezután ritkán járt be a laktanyába - mondták el az [origo]-nak a sértettek.

Az asszonyok azt is elmondták, hogy kollégáik nem közösítették ki őket, jóllehet még állománygyűlésen is utaltak rájuk a laktanya vezetői, mint az egység jó hírnevének lejáratóira. A nők félnek: ha az ezredest felmenti a bíróság, katonai karrierjüknek mindannyian búcsút mondhatnak.

Dr. Harcos Gábor, a zaklatással vádolt tiszt ügyvédje elmondta: védence ártatlan, ezért bízik a felmentő ítéletben, de kész fellebbezni is, ha számukra kedveztőtlen ítélet születik. A védelem tanúkat szeretne beidéztetni annak igazolására, hogy a tisztnek nem volt lehetősége arra, hogy ilyen tetteket vigyen véghez.

A vádirat megállapítja, hogy az ezredes hat női beosztottját molesztálta rendszeresen, csókolgatni, ölelgetni próbálta őket, szoknyájuk alá nyúlt, mellüket, feneküket fogdosta, sőt az egyik hölgynek azt mondta, hogy megerőszakolja a tárgyalóasztalon. Az alárendeltek női mivoltukban is megalázva érezték magukat, és a zaklatások miatt nemegyszer nézeteltérések léptek fel családjukban - áll az iratban.

Az ügyész alárendelt megsértésének bűntettével vádolja az ezredest, mivel több alárendeltjének sérelmére követte el a cselekményeket. Az ezredest emellett egy másik ügyben elöljárói intézkedés elmaradása miatt is vádolják. Az ügyet szerdán és csütörtökön tárgyalja a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa. A hat sértett közül hárman egyenként 100-100 ezer forintos nem vagyoni kártérítést is kér a bíróságtól.

Korábban:

Szexuális zaklatással vádolt tiszt pere kezdődik