Eljárás indult a zsebre bírságoló zalai rendőrök ellen

Vágólapra másolva!
Vesztegetés bűntettének alapos gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Zala megyei Rendőr-főkapitányság forgalom-ellenőrző alosztályának három járőre ellen, akiknél pénzre lehetett váltani a gyorshajtásért kiszabott büntetéseket.
Vágólapra másolva!

A megyei főkapitányságra feljelentés érkezett, miszerint műszeres sebességmérést végző két főtörzsőrmester és egy zászlós pénzt fogadott el gépkocsivezetőtől, ennek fejében a járőr tagjai eltekintettek a vétkes járművezetők feljelentésétől. A Zala megyei Rendőr-főkapitányság vezetője mindhármukat azonnali hatállyal felfüggesztette beosztásából és ellenük fegyelmi eljárást indított. A megyei ügyészségi hivatal vesztegetés bűntettének alapos gyanúja miatt vizsgálatot kezdett a közlekedési járőrök ellen.