A Sportuszoda: áradás miatt zárva

Vágólapra másolva!
A Duna áradása miatt bezárják a Margitszigeti Sportuszodát is. A rakpart lezárása miatt kialakult óriási közlekedési dugók miatt a főpolgármester arra kérte az autósokat, hogy aki teheti, a tömegközlekedési eszközöket válassza inkább. A rakpartokat szombatig biztos hogy nem nyitják meg. Az árvíz miatt fokozottan védik a Római-part egyes részeit és a Népszigetnél is homokzsákokkal erősítik a gátakat. Hétfőn délután a magas vízállás miatt lezárták a 11-es főutat.
Vágólapra másolva!

Felvételek az áradó Dunáról

A Duna áradása miatt bizonytalan időre bezárták a margitszigeti Hajós Alfréd uszodát. A fedett medence még a sportolók rendelkezésére áll, de a kinti 33 m-es sátortetős és a nyitott 50 m-es már teljesen használhatatlanná vált. Az ár levonulása után három-öt nappal helyezik ismét üzembe a létesítményt.

Szomabtig nem lehet a rakpartra hajtani Fotó: Barakonyi Szabolcs

Az árvíz nem veszélyezteti a metrót és a város vízellátását sem - mondta Demszky Gábor. A vízművek több, az ár által elöntött kutat lezárt, helyettük máshonnan biztosítja az ivóvízhez szükséges vízmennyiséget, emellett üzembe helyeztek egy biztonsági klórozóberendezést is. A főváros jelenlegi átlagos vízfelhasználása (napi 560 000 köbméter) nem teszi szükségessé, hogy vízkorlátozást léptessenek érvénybe - mondta a főpolgármester.

Az elmúlt napok folyamán a főváros felkészült a várhatóan gyorsan levonuló ár kivédésére - mondta Demszky Gábor. Az előrejelzések szerint kedden 764, szerdán a tetőzéskor 778, csütörtökön 730, illetve pénteken 664 centimléteres lesz a Duna vízállása. Az árvízvédelem szakemberei folyamatosan figyelik a folyót, a levegőből és a vízen is, azt megelőzendő hogy a Duna kilépjen a medréből.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Mobil gátrednszerrel védik a Római-part egyes részeit

A főváros legveszélyeztetettebb területe a Római-part, ahol sok épület áll a hullámtérben, a gátakon kívül. Itt a Polgári Védelem irányítja a védekezést. A munkálatok vezetője Zsolnai József elmondta, hogy mintegy kétszáz ember vett részt a védelem előkészítésében. Homokzsákokkal és egy mobil gátrendszer segítségével a Kossuth Lajos üdülőtelep egyharmadát szárazon tudják tartani az ár levonultáig, és az ésszerűség határán belül védik többi hullámtéri épületet is. A Békásmegyeren, a Pók utcai lakótelepen és a Csillaghegyen lakó polgároknak nincs okuk az aggodalomra, őket nem érinti a víz - közölte Zsolnai József.

Folyamatosan erősítik a gátakat a Népsziget-Meder utca körzetében a XIII. kerületben is.

Korábban a csatornázási művek lezárta az áthajtókat és a csatornakiömlőket, hogy megakadályozzák a víz viszafolyását. A szenny- és esővizet 87 ponton szivattyúkkal emelik át a mederbe a fővárosi védelmi szakasz 89 kilométerén.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Az árvízvédelem felkészült

Felkészülten érte az árvízvédelmi és katasztrófavédelmi szervezeteket az elmúlt napokban Magyarországot elért dunai árhullám - közölte Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter a Dunánál tartott rendkívüli szemléjét követően hétfői sajtótájékoztatóján.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy ilyen magasságú árhullám utoljára 11 évvel ezelőtt volt a Dunán, azonban a jelenlegi vízhozama jelentősebb. Fónagy János elmondta, hogy az árhullám elhúzódó lesz, mivel az Alpokban az esőzés nem szűnt meg. Budapesten szerdán 780 centiméteres tetőzéssel számolnak a szakemberek, plusz-mínusz 20 centiméteres eltéréssel, a gyakorlatban ez annyit jelent, hogy 1,5 méter víz lesz az alsó rakparton. A védőművek kielégítő állapotban vannak, a Duna mentén végig, a tartalék-anyagok mindenütt rendelkezésre állnak - idézte a minisztert az MTI.

Lezárták a 11-es főuta

Lezárták a 11-es főutat Visegrád és Dömös között, valamint a Szentendrei-szigeten a Tahitótfalut Kisoroszival összekötő utat a Duna magas vízállása miatt hétfőn délután 4 órakor - tájékoztatta a Pest Megyei Állami Közútkezelő Kht. az MTI-t. Az út lezárásával Tahitótfalut közúton már nem lehet megközelíten