<P class="MsoNormal"><SPAN lang="HU" style="FONT-SIZE: 12pt; FONT-FAMILY: 'Times New Roman'; mso-far

Vágólapra másolva!
Emelt vagy középszinten tehető érettségi vizsga 2005-től a kormány által módosított rendelet értelmében. Így akár felsőfokú nyelvvizsgát is kaphat egy érettségiző. A felsőoktatási intézményekbe nappali szakra jelentkezők körében legnépszerűbbek a közgazdasági szakok, a legnagyobb túljelentkezés pedig a művészeti szakokon van.
Vágólapra másolva!

Az emelt szintű érettségi vizsga 2005-től egyben az egyetemi, főiskolai tantárgyi felvételi vizsga szerepét is betölti. A vizsgázóknak kell eldönteniük, hogy mely tárgyakat akarják középszinten, melyeket emelt szinten teljesíteni. Az idegen nyelvből emelt szintű vizsgát tevők jeles és jó osztályzat esetén államilag elismert felsőfokú C típusú nyelvvizsgát kaphatnak.

Továbbra is a közgazdász képzések a legnépszerűbbek

A felsőoktatási intézmények nappali szakos alapképzésén a legnagyobb túljelentkezés a művészeti szakcsoportban van - derül ki a felvételi jelentkezések határidejének lejárt után készült minisztériumi összesítéséből. Ezt követi a jogi és szociális igazgatási szakcsoport. Levelező tagozaton legnépszerűbb a közgazdasági, a műszaki, az agrár, az egészségügyi főiskolai és a szociális szakok.

Nappali tagozaton évek óta nő a közgazdász szakokra jelentkezők száma. Ezek az adatok idén 7 százalékkal növekedtek, ami azt jelenti, hogy az összes nappali alapképzésre jelentkezők 26 százaléka első helyen valamilyen közgazdasági képzést jelölt meg. Csökken az érdeklődés az egészségügyi és a művészeti szakok iránt.