<P class="MsoNormal">Jól kereső olcsó munkaerő

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Keresetlen egyszerűséggel esélytelennek nevezi egy romániai munkaközvetítő társaság azokat, akik nem jelentkeznek a cég által biztosított ingyenes nyilvántartásba vételre. A feliratkozókat viszont kiemelt javadalmazást biztosító munkalehetőséggel biztatja, ráadásul több szakmában is - mindezt Magyarország területén. A román nyelvű hirdetés több erdélyi településen kifüggesztve található és hatásosnak is nevezhető, hiszen csak ennek a cégnek a két romániai irodájában már több mint ezren jelentkeztek. Többségük, mintegy hatvan százalékuk román. A Népszava információi szerint a szomszédos országból munkát vállalni kívánó magyar nemzetiségűek, nyelvtudásukban bízva, inkább saját szakállukra próbálkoznak. Jóllehet, az említett munkaközvetítő társaság nem nevezi alapkövetelménynek a magyarországi munkához a magyarnyelv-tudást.

Ez az egyetlen egyező a romániai és a magyarországi kifüggesztett plakátok között. Az előbbinek ugyanis természetesen létezik a magyarországi megfelelője is. Ez olcsó román munkaerőt, kvázi komoly megtakarítást ígér azoknak a magyarországi munkáltatóknak, akik - mint a mellékelt plakátrészleten látható - elsősorban szezonmunkára alkalmazzák a társaság által kiközvetítetteket. Ezekkel a felhívásokkal már Hajdú-Bihar, Békés, illetve Szabolcs megye területén is találkozhat a járókelő. A lap úgy tudja, az itteni munkáltatók közül már jó néhányan érdeklődtek is az irodánál, ahol leginkább mezőgazdasági idénymunkát, illetve építőipari szakmunkát vállalókból kaphattak nagy kínálatot, de hosszú volt az ajánlkozó ápolónők, orvosok és takarítónők névsora is. A cég mellesleg azt állítja magáról, legálisan működik, az Orbán-Nastase-paktum lehetőségeit kihasználva. Saját bevallása szerint ezt teszi akkor is, amikor magyarországi munkáltatók nevében tesz közzé olcsó román munkaerőt kereső apróhirdetéseket. Ilyenek olvashatók a Magyarországon is hozzáférhető erdélyi magyar közéleti hetilapban, a Krónikában.