<P class="MsoNormal">A főváros szerint késni fog az Erzsébet tér átadása

Vágólapra másolva!
A főváros szerint nem lesz kész az Erzsébet téri létesítmény április 15-ig, a jogi-műszaki átadás tervezett időpontjáig. A beruházó Nemzeti és Kulturális Örökség Minisztériuma szerint a főváros politikai okokból hangoztatja, hogy késni fog a beruházás. A téren létrehozott közparkot március 22-én már átadta a kultusztárca, de azután újra lezárták.
Vágólapra másolva!

A főváros szerint nem lesz kész az eredetileg kikötött határidőre a fővárosi Erzsébet térre tervezett komplexum, és az állam részéről szerződő Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) megpróbál kibújni a határidő túllépése esetén őt terhelő kötelezettségek, illetve az erkölcsi felelősség alól. A téren létesülő közparkot már március 22-én átadta Rockenbauer Zoltán kulturális miniszter, de azután újra lezárták a közönség elől.

Az átadás április 15-re kitűzött határidejének túllépése esetén a magyar államnak a szerződés szerint napi ezer dollár kötbért kell fizetnie a fővárosi önkormányzat részére, valamint a határidő kilencvennapos túllépése esetén, illetve azt követően a késés minden kilencven napja után 10 százalékkal esik a komplexum értékesítéséből származó bevétel magyar államra eső része.

A főpolgármesteri hivatalban azt közölték az [origo]-val, hogy az eddigi részhatáridők be nem tartása is azt valószínűsíti, hogy nem készül el a létesítmény az eredetileg tervezett időpontra.

A NKÖM közleményben tudatta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a létesítményt határidőre átadják. A közlemény szerint a minisztérium már most átadná a parkot és parkolót is magába foglaló komplexumot, azonban ezt a jogi-műszaki átadás korábban kitűzött időpontjáig nem teheti. A minisztérium szerint az ellenzéki vezetésű főváros politikai okokból hangoztatja azt a véleményét, hogy az Erzsébet téri beruházás nem lesz kész idejében.

A főpolgármester már március 20-án jelezte levelében a NKÖM vezetőjének, hogy attól tartanak, nem lesz kész a beruházás. Demszky Gábor szerint erre utalt ugyanis, hogy a minisztérium kezdeményezte az építési engedély módosítását, és abban az eredetileg egy ütemből álló beruházást első és második ütemre tagolták.

Ajánlat:

Választás előtti avatási láz