127 vádlott egy kábítószerügyben

Vágólapra másolva!
A bíróság megkezdte annak a kiterjedt, szerteágazó és bonyolult kábítószeres bűnügysorozatnak a tárgyalását, amelynek terjesztőként és fogyasztóként 127 vádlottja van. A vádlottak között volt rendőrök is vannak.
Vágólapra másolva!

A magyar törvényhozás történetének eddigi legnagyobb kábítószeres ügyében ítélkezik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság, a rendkívül sok vádlott, illetve az ügy bonyolultsága miatt akár több hónap is eltelhet az ítélethozatalig. Eddig az sem fordult elő, hogy akár életfogytig tartó büntetést is kiszabhat a bíróság azokra, akiket bűnszövetkezet tagjaként üzletszerűen elkövetett kábítószerrel való visszaéléssel vádolnak.

A vádirat szerint a kiterjedt és több lábon álló kábítószer-hálózatot a rendőrség kétéves munkával leplezte le. A legtöbb vádlottat kábítószer fogyasztásával vádolják, közöttük több fiatalkorú is van. A bíróság elé kerültek között jelentős részben találhatók olyanok, akik beszerzői-terjesztői hálózatot hoztak létre. A rendszernek nem volt fő irányítója, hanem egy időben több kisebb vezető látta el a terjesztési feladatokat. A lágy és kemény drogok szinte minden fajtája - marihuánás cigarettától a speedig, az extasy tabletta, az LSD bélyeg, a hasis és a heroin is - bekerült a hálózatba. A kábítószer főként a fővárosból érkezett, amit mezőkövesdi, miskolci szórakozóhelyeken, gyorséttermek előtt árultak, de például a sajókeresztúri diszkóban és a Miskolci Egyetemen is hozzá lehetett jutni. A vádlottak között volt rendőrök is vannak.

A vádirat szerint a 127 bíróság előtt álló közül többen kétévi szabadságvesztésre is számíthatnak, két vádlottat pedig életfogytig tartó börtönre is ítélhetnek.

A 127 vádlottas per első - keddi - tárgyalását csak késéssel tudnák elkezdeni, hogy a 18 előzetes letartóztatásban lévő vádlott mellett a szabadlábon védekezők is bejuthassanak a nagyterembe. Egy újabb fél órát vett igénybe a vádlottak névsorának felolvasása. Eközben kiderült, hogy a szabadlábon védekező vádlottak közül igen sokan nem jelentek meg a bíróság idézésére. A vádlottak közül többen külföldön tartózkodnak, és nem jöttek el a tárgyalásra. A tanácsvezető bíró kilátásba helyezte a vádlottak karhatalmi előállítását, illetve elfogatóparancs kiadását.