Elhunyt Vásárhelyi László táncművész

Életének 77. évében kedden elhunyt Vásárhelyi László táncművész, koreográfus, a néptáncművészet és a néptáncmozgalom kiemelkedő személyisége, akit a nagyközönség a televíziós Ki mit tud?-ból ismert. 

A Ki mit tud? vetélkedők népszerű közreműködője temetéséről később intézkednek. Vásárhelyi László 1925. szeptember 4-én született Budapesten; az Agrártudományi Egyetem elvégzése után felsőfokú néptáncoktatói tanfolyamot végzett.

1941-43 között Szatmárnémetiben amatőr táncos, 1945-től 1948-ig a Csokonai-együttesben táncolt, Molnár István tanítványa volt.1949-től két éven át a Honvéd Művészegyüttes tagja, 1951-1955 között a SZOT Művészegyüttes szólótáncosa, asszisztense. Vásárhelyi László a Budapest Táncegyüttes egyik alapítója volt 1956-ban, majd négy évig az együttes szólótáncosa. Számos tevékenysége mellett részt vett Sármellék, Nagyecsed, Jászárokszállás népi együtteseinek ballada-feldolgozásaiban, 1960-tól tizennyolc éven át munkatársa volt a Népművelési Intézet táncosztályának.   

Vásárhelyi László munkaterülete a hagyományőrző együttesek támogatása, a hazai fesztiválrendszer kialakítása, néptáncegyüttesek minősítése, a nemzetközi kapcsolatok szervezése, és intézményi oktatómunka. Vásárhelyi László 1978-tól 1990-ig az OKISZ Erkel Ferenc Művészeti Együttesének művészeti igazgatója volt.

Munkássága elismeréseként 1990-ben Kiváló Népművelő elismerésben, 1996-ban a Táncművész Szövetség életműdíjában, 1997-ben pedig Életfa-díjban részesült.