Vágólapra másolva!
Péntek éjféltől életbe lépett a kampánycsend. A választásokkal kapcsolatos hírekről legközelebb vasárnap este 7 óra után számolhatunk be, addig kizárólag az Országos Választási Bizottság által kiadott közlemények jelenhetnek meg. Vasárnap este azonban újra az [origo]-n követhetik a leggyorsabban az eredményeket és híreket.
Vágólapra másolva!

A választások éjszakáján újraindul az [origo]-n az eredmény-jelző oldal, ahol a hivatalos választási oldallal párhuzamosan jelennek meg a legfrissebb eredmények az aktuális feldolgozottságnak megfelelően.

Az Országos Választási Bizottság, ahogy két héttel ezelőtt is, rendszeresen ad majd tájékoztatást a részvételi adatokról. Ugyanígy kapunk híreket a rendkívüli eseményekről, más forrásból azonban a szavazás napján törvény tiltja a választásokkal, politikusokkal kapcsolatos hírek megjelentetését.

A szavazás ezúttal is este 7 óráig tart, ám a második fordulóban már hamarabb megtudhatjuk a végereményt. Most ugyanis nincsenek listás szavazások, csak abban a 131 körzetben lesz egyéni választókerületben voksolás, ahol az első forduló nem volt eredményes, mert egyik jelölt sem kapta meg a szavazatok több mint 50 százalékát. A második fordulóban már nincs ilyen a korlát. Az egyéni választókerületi eredmények alapján este 9-10 óra körül valószínűleg már megtudhatjuk a végeredményt is.

Kövesse figyelemmel az [origo]-n a választásokat!