Vágólapra másolva!
Az Országos Választási Bizottság határozata szerint megsértette a kampánycsendet a közszolgálati televízió m1-es csatornájának vasárnap déli híradója, amelyben a pártelnökök szavazásáról mutattak be képsorokat. Az OVB határozata szerint, ha más televíziókkal kapcsolatban is érkezik ilyen bejelentés, szintén megállapítható lesz a kampánysértés.
Vágólapra másolva!

Az OVB megállapította: a Magyar Televízió m1-csatornája azzal sértette meg a kampánycsendet, hogy híradójában választással összefüggésbe hozható személyeket, pártelnököket mutatott be szavazás közben. A határozatot Ficzere Lajos, a testület elnöke, illetve Pécsváradi János, a MIÉP-delegáltjának ellenszavazata ellenében fogadták el.

Ficzere Lajos különvéleményt fogalmazott meg, mert szerinte a televíziós csatornákon a pártelnökök választói jogának gyakorlása, vagyis szavazásának képi megjelenítése önmagában nem alkalmas a választópolgárok választói akaratának befolyásolására, ezért szerinte ez nem minősül kampánycsendsértésnek.

A bizottság úgy foglalt állást, hogy ha hasonló beadvány érkezik más televíziós híradókkal kapcsolatban, amelyek pártelnököket mutattak szavazás közben, szintén megállapítható a kampánycsendsértés.

Korábban:

Panaszok a kampánycsend megsértése miatt