Halálos baleset Vas megyében

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Egy férfi meghalt, egy nő pedig súlyosan megsérült abban a közlekedési balesetben, amely kedd délután történt a Vas megyei Csákánydoroszló mellett, a 8-as főúton - tudta meg a HavariaPress. Ez idáig ismeretlen okból a férfi személygépkocsijával áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan ütközött a nő által vezetett román rendszámú autóval. A szerencsétlenül járt férfi a helyszínen életét vesztette, a nőt pedig a körmendi kórházba szállították.