Vesztegetéssel gyanúsítanak két vámost és egy határőrt

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Ejárást indított vesztegetés alapos gyanúja miatt két pénzügyőr és egy határőr ellen a Győr-Moson-Sopron Megyei Katonai Ügyészség. A kópházi határőrségen szolgáló vámosokat és a határőrt azzal gyanúsítják, hogy április 23-án vámvizsgálat és vámfizetés nélkül engedtek be az országba négy szállítójárművet.

Az esetre azután derült fény, amikor a járműveket egy közúti rutinellenőrzés alkalmával rendőrök vizsgálták át. Ekkor került elő a járművek rakteréből csaknem 10 millió forint értékű édesipari termék, illetve műszaki cikk, ami után nem fizettek vámot. A sofőrök ellen az ügy miatt szintén eljárás indult.