Rendezvények május elsején

Az MSZP és a Munkáspárt - egymástól függetlenül - a Városligetben, az SZDSZ és a MIÉP pedig az óbudai Hajógyári-sziget két különböző helyszínén tart majálist. A Fidesz és az MDF nem szervez rendezvényt május elsejére.

Az MSZP "Legyen béke már" szlogennel ünnepelni a május 1-jét a budapesti Városligetben, ahol délelőtt beszédet mond Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt, Kovács László pártelnök és Mandúr László budapesti elnök. Délután ismert közéleti személyiségek szórakoztatják a közönséget.

A Munkáspárt is a Városligetben tart majálist, beszédet mond Thürmer Gyula, a párt elnöke.

Együtt ünnepli május 1-jét a Városligetben öt szakszervezeti szövetség.

A különféle kulturális programokon kívül politikai fórum is várja a résztvevőket a Városligetben.

A szabad demokraták az óbudai Hajógyári-szigeten családias hangulatú rendezvényt tartanak szerdán. A programon ott lesznek az SZDSZ vezetői is.

A Magyar Igazság és Élet Pártja szintén a Hajógyári-szigeten, egy másik helyszínen tartja összejövetelét.

A Fidesz és az MDF nem szervezett rendezvényt erre a napra.