Nógrádi Zsolt tiltakozik a lehallgatás miatt

Vágólapra másolva!
Az országos rendőrfőkapitányhoz, a legfőbb ügyészhez, az ügyészségi nyomozó hivatalt vezető ügyészhez és az adatvédelmi biztoshoz fordult Nógrádi Zsolt, az olajbizottság egykori koronatanúja. Szerinte törvénytelenül használták fel ellene bizonyítékként lehallgatott telefonbeszélgetéseit. Ezért korábban már feljelentést tett, most több magas rangú rendőrtiszt és egy tábornok felfüggesztését is kérte.
Vágólapra másolva!

Nógrádi Zsolt, az olajbizottság egykori koronatanúja szerint törvénytelenül használtak fel az ellene hamis vád miatt indított büntetőügyben egy másik ügyben folytatott nyomozás közben készített hangfelvételeket. Ezért korábban már feljelentést tett a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál. A telefonbeszélgetések lehallgatását ugyanis kizárólag egy másik ügy, apja, Nógrádi József meggyilkolása ügyében folytatott nyomozás során engedélyezte a bíróság. Mivel Nógrádi szerint jogsértően járt el a rendőrség és az ügyészség is, ezért a korábbi feljelentés után most írásban kérte Orbán Péter országos rendőrfőkapitányt, hogy függessze fel beosztásukból az ügyében szerinte törvénytelenül eljáró magas rangú rendőrtiszteket és egy rendőrtábornokot is - derül ki az [origo]-hoz eljuttatott dokumentumokból.

Polt Péter legfőbb ügyésztől azt kérte, hogy vizsgálja ki, felhasználhatták-e törvényesen az ellene hamis vád miatt indított büntetőeljárásban azokat a hangfelvételeket, amelyeket egy másik büntetőügy - apja meggyilkolása miatt indított nyomozás során késztítettek. Nógrádi tájékoztatta az esetről a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalt vezető ügyészt, és állásfoglalást kért az adatvédelmi ombudsmantól is.

Az egykori olajtanú ellen hamis vád miatt folyik egy büntetőeljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Korábban ugyanis azzal vádolta meg többek között Pintér Sándor belügyminisztert, Lezsák Sándor országgyűlési képviselőt, az MDF volt elnökét és Boross Péter volt miniszterelnököt, hogy kapcsolatot tartottak az olajmaffiával, pénzt kaptak a Bács-Kiskun megyei olajszőkítőktől.

Öccsét, Nógrádi Ádámot viszont apjuk, Nógrádi József megölésével gyanúsítják. A Fővárosi Bíróság ebben az ügyben engedélyezte, hogy lehallgassák a Nógrádi testvérek telefonjait. A Pest Megyei Főügyészség viszont a hangfelvételek közül néhányat felhasznált a Nógárdi Zsolt elleni ügyben is.

Ezek szerint Nógrádi Zsolt felhívta az ügyében tanúskodó egyik férfit. A beszélgetésből kiderül: előre megbeszélték, hogy ellátogatnak az ügyben fontos helyszínekre, és megbeszélik, mit kell majd mondania a tanúnak. Nógrádi korábban azt kérte a bíróságtól, hogy a szerinte jogsértő módon felhasznált felvételeket ne vegyék figyelembe. A hangfelvételről pedig azt mondta, hogy tisztában voltak a lehallgatással, és szándékosan "hülyítették" a rendőröket. A bíróság azonban egyelőre bizonyítékként tartja számon ezeket a jegyzőkönyveket.