<P class="MsoNormal">A Legfelsőbb Bíróság is rehabilitálta Aradi Csabát

Vágólapra másolva!
Nem követett el törvénysértést a Hortobágyi Nemzeti Park a Gávavencsellői Tsz földjének visszavásárlásával - állapította meg az Aradi-ügy kapcsán született első jogerős ítéletében a Legfelsőbb Bíróság. A döntéssel a legfőbb bírói fórum Aradi Csaba mellett a méltatlanul meghurcolt természetvédelmet is rehabilitálta.
Vágólapra másolva!

Jogszerűen kötött kisajátítást pótló adás-vételi szerződést a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) Igazgatóság és a Gávavencsellői Termelő Szövetkezet - állapította meg a Legfelsőbb Bíróság (LB). A testület múlt csütörtöki döntésével első ízben fordult elő, hogy a legfőbb bírói fórum a természetvédelem földvásárlásával kapcsolatos ítéletet hozott. Olyan per zárult le jogerős ítélettel, amely a HNP három éve meghurcolt igazgatója, Aradi Csaba elleni fegyelmi vizsgálat kapcsán indult.

Mint emlékezetes, 1999 szeptemberében Aradi Csabát pénzügyi visszaélések címén függesztették fel állásából. Az első számú vád vele szemben az volt, hogy a nemzeti park jogsértő módon, a gazdák becsapásával kötött adás-vételi szerződést egyes termelőszövetkezetekkel. Erre hivatkozva - noha törvény írta elő, és a költségvetés finanszírozta a védett területek visszavásárlását - Torgyán József földművelésügyi miniszter 1999 novemberében körlevélben szólította fel a felügyelete alá tartozó megyei földhivatalokat, hogy semmisítsék meg az ilyen szerződéseken alapuló földhivatali bejegyzéseket. A kérésnek eleget téve nyilvánította semmisnek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei földhivatal a nemzeti park tulajdonjogának ingatlannyilvántartásba vételét. Ezt azonban most másodfokon - a megyei bíróság korábbi ítéletét módosítva - törvénytelennek ítélte a legfőbb bírói testület.

Tardy János, a környezetvédelmi tárca Természetvédelmi Hivatalának (TVH) vezetője szerint fontos, egyben precedens értékű ítélet született. A korábbi, egymással ellentmondásos megyei bírósági ítéletek miatt egyes helyeken megvásárolt, védett területek vagyonkezelői jogának bejegyzésére nem került sor, s ezért az ilyen földek jogi helyzete azóta is rendezetlen. A bírósági döntéssel esély nyílt arra - tette hozzá Tardy János, - hogy a feleslegesen felborzolt kedélyek megnyugodjanak, s minden érintett az igazság tudatában végezze tovább a munkáját.

A Magyar Hírlap információi szerint az LB május 28-án hirdet ítéletet az Aradi elleni fegyelmi vizsgálatot kiváltó püspökladányi perben. Ennek a polgári peres eljárásnak a lezárása adhat választ arra, hogy a földvisszavásárlások során érték-e károk a gazdákat.

Korábban: