<P class="MsoNormal">Költöznek a képviselők - 200 millió a felújításra

Vágólapra másolva!
A választások elmúltával és az új parlament felállásával nagy a mozgás a képviselői irodaházban. Költöznek a frakciók és a képviselők, a felújítás során kicserélnek 192 ablakot, kifestenek 30, a rendszerváltás óta érintetlen szobát, falakat döntenek és emelnek. A költözések június közepéig, a felújítások várhatóan augusztus végéig tartanak.
Vágólapra másolva!

Fotó: Barakonyi Szabolcs

A nyílászárócserében érintett irodákon kívül 40 helyiségben már folynak, illetve várhatóak különböző munkálatok. Körülbelül 30 olyan szoba van, melyet a rendszerváltás óta nem újítottak fel, és mintegy 10 helyiségben szükséges kisebb-nagyobb felújítás, átalakítás - mondta el a gazdasági igazgató.

Ahol szükséges, kicserélik a világítótesteket - új, vibrálásmentes fénycsöveket építenek be. Festenek, előtte speciális üvegszálas szellőző tapétával borítják a falakat, amelyeket később egyszerű újrafesteni. Parkettát csiszolnak és lakkoznak, valamint kicserélik az elhasználódott beépített bútorokat. Egyes helyiségeket gipszkarton fallal választanak ketté, illetve lesz néhány olyan szoba, amelyek között kidöntik a falakat, hogy tárgyalónak alakíthassák át. Egy helyen kicserélnek egy függönyfalat is. Cserére kerül sok műszaki eszköz - faxok, számítógépek, nyomtatók. Ezeket korszerűbb típusú berendezésekkel váltják fel.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Költözés - a Fidesz felülre, az MSZP alulra

A felújításokon kívül folyik a költözés is, amely az első emeletet, a negyedik emelet felét és a hatodik, illetve hetedik emeletet érinti. Az első emeleten a parlamentből kieső MIÉP-frakció irodái szűnnek meg, míg a másik kieső párt - a kisgazdák - a hatodik emeletről költöznek ki.

A Fidesz-frakció - mint a legnagyobb ellenzéki párt -, a hetedik emeletre költözik, míg a legnagyobb kormánypárt - az MSZP - kapja az elsőt. A második és harmadik emeletet, illetve a negyedik emelet másik felét nem érintik a költözések, melyek Bakos szerint június közepén fejeződnek be.

Ballai Vince
Fotó: Barakonyi Szabolcs