Demszky bejelentette, hogy lemond mandátumáról

Vágólapra másolva!
Mivel a szűk parlamenti többség miatt nagyon sok idejét venné igénybe a képviselőség, május 31-i hatállyal lemond képviselői mandátumáról a főpolgármester.
Vágólapra másolva!

Demszky Gábor a Városháza kertjében tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be hivatalosan, hogy május 31-i hatállyal lemond országgyűlési képviselői mandátumáról. Mint elmondta, mandátumát a szűk parlamenti többség és a teljes embert kívánó feladatok miatt nem tartja meg az őszi önkormányzati választásokig, mint tette ezt korábban.

A főpolgármester az SZDSZ különböző döntéshozó fórumain kezdeményezi, hogy helyére Mécs Imre kerüljön a parlamentbe.

Az önkormányzati választások időpontjának a kiírása Mádl Ferenc köztársasági elnök feladata - mondta Demszky Gábor, majd hozzátette, hogy az államfő várhatóan október egyik najára írja majd ki a választásokat. A jelenlegi városi vezetés programja összefügg a várospolitikai tevékenységgel, így a nemrég elkészült Hosszútávú Városfejlesztési Koncepcióban szereplő programmal - mondta a főpolgármester. (A koncepció ősszel kerül a közgyűlés elé.)

Arra a kérdésre, hogy az önkormányzati választásokon az MSZP támogatja-e főpolgármesteri jelöltségét, Demszky Gábor azt mondta, hogy ő az SZDSZ jelöltjeként indul, és tudomása szerint az MSZP a későbbiekben dönt arról, indít-e önálló jelöltet a főpolgármesteri székért. Demszky kijelentette: a két párt közötti koalíciós tárgyalásokon az ő kérésére nem hozták fel a témát, hogy ne terheljék vele a tanácskozásokat.

Korábban: