Nyomozás a Cessna elleni cukros merénylet miatt

Vágólapra másolva!
Még nem érkezett meg a Szolnok megyei Rendőr-főkapitányságra az a szakértői jelentés, amelyet a vasárnapi szolnoki repülőgép-baleset kapcsán rendeltek el. A Cessna üzemanyagtartályában több kilogrammnyi cukrot találtak, ami miatt leállt a gép motorja, s csak a szerencsének köszönhető, hogy a pilóta és utasa túlélte az esetet. A rendőrök egyelőre rongálás miatt indítottak eljárást, noha a Polgári Légibiztonsági Hatóság szerint magától biztosan nem kerülhetett a cukor a tartályba, az üzemanyagnak pedig nem összetevője a kristálycukor.
Vágólapra másolva!

Felszállás közben leállt annak a Cessnának a motorja, amelynek az üzemanyagtartályában a kényszerleszállást követően több kilogrammnyi kristálycukrot találtak. Az eset vasárnap reggel történt Szolnokon, a manővert a nagy hétvégi reptéri forgalom miatt sokan látták - mondta lapunknak Lengyel György, a Szolnok megyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferense.

A szerencsés kimenetelű balesetet követően a rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettes ellen, az eset megítélésénél azonban csupán rongálást feltételeznek. A Polgári Légibiztonsági Hatóság szakemberei is vizsgálatot indítottak, amelynek eredménye után a rendőrség akár veszélyeztetéssé is változtathatja az eset megítélését. A rendőrök már számos tanút meghallgattak, közöttük a gép állandó szerelőjét is. Hogy van-e haragosa a pilótának vagy az utasnak, még nem tudni. Lengyel szerint az ügyet nem lehet rossz tréfaként felfogni.

Pető György, a légibiztonsági hatóság kommunikációs igazgatója szerint meglepő, hogy a rendőrök "egyszerű" rongálásból indulhatnak ki, mivel emberéletek forogtak kockán. A vizsgálat végeredményére még várni kell ugyan, annyi azonban bizonyos - mondta -, hogy nem magától került a cukor az üzemanyagtartályba, az üzemanyagnak pedig nem összetevője a cukor.

Korábban:

Cukor a repülő üzemanyagtartályában