Csak a csoda segíthetett volna a móri áldozaton

Vágólapra másolva!
Nem tudta volna segíteni a rendőrök munkáját az a fiatal nő, aki a móri lövöldözéskor életveszélyesen megsérült, és tegnap meghalt a székesfehérvári kórházban. A 27 éves áldozat teljes felépüléséhez orvosai szerint kisebb csodára lett volna szükség, és amnézia miatt valószínűleg nem emlékezett volna a támadókra.
Vágólapra másolva!

A móri mészárlásban életveszélyesen megsérült fiatal nő azonnal elveszítette eszméletét, amikor több lövés is érte, és a kómából többet nem tért magához. Orvosai reménykedtek ugyan felépülésében, de ahogy a székesfehérvári kórház szóvivője fogalmazott, ez kisebb csoda lett volna.

A súlyos agysérülést szenvedőknél nagyon nagy a halálozási arány. A túlélési esélyeket meghatározza, hogy milyen agyterületet érint a lövedék, és hogy a koponyára milyen nyomás nehezedik - tájékoztatta az [origo]-t egy idegsebész. A specialista tapasztalatai szerint a súlyos koponyasérülést szenvedők 80 százaléka belehal a sérülésekbe. A teljes felépülésre nagyon kicsi az esély.

Ha a 27 éves nő túl is élte volna a fejlövést, a tettesek felkutatásában aligha tudott volna a rendőrség segítségére lenni. Ha nem halálos agylövés érte volna az áldozatot, akkor is nagy eséllyel maradandó károsodást szenvedett volna. Emellett a fejsérülések velejárója az amnézia. Már a komolyabb agyrázkódások is okozhatnak végleges emlékezetvesztést. Egy súlyos agysérülés után hosszú ideig (évekig) problémát okoz az emlékezés a betegnek.

A móri Erste Bankban segédpénztárosként dolgozó nőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a pénzintézetben zajlott lövöldözés után múlt hét csütörtökön. A több mellkas, egy agy- és egy karlövést kapott nőn három agyműtétet hajtottak végre, orvosai több mint egy héten át küzdöttek az életéért. A túlélésre nem sok esélye volt, miután agyának több sérült részét is el kellett távolítani, emellett csontszilánkok és lőszerdarabok is kerültek az agyba.

Korábban: