Tagad a halálos lövést leadó rendőr

Vágólapra másolva!
Tagadta bűnösségét Hübner László rendőr törzszászlós, akit a főügyészség egy halálos kimenetelű lövöldözés kapcsán több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádol. A jelenleg felfüggesztett rendőr és ügyvédje szerint jogos volt a fegyverhasználat a tavaly, Budapesten kirobbant csetepatéban, amelyben egy férfi életét vesztette.
Vágólapra másolva!

Hübner László, a BRFK Nyomozó Főosztály Szervezett és Gépjármű Bűnözés Elleni Osztályának jelenleg felfüggesztett rendőre tavaly június 28-án szolgálaton kívül volt, és egy szórakozóhelyen italozott barátaival. A szomszédos borkimérésben hangoskodás kezdődött, üvegeket törtek, és hamarosan kihívták a rendőrjárőrt, aki figyelmeztette az ott lévőket, majd továbbment. Hübner elégedetlen volt a rendőri intézkedéssel, és betelefonált az ügyeletre, ahol ígéretet tettek, hogy újra kiküldik a járőrt, de egyúttal arra is figyelmeztették Hübnert: ne intézkedjen, mert alkoholt fogyasztott.

Eközben a szintén részeg Cs. Gábor, a későbbi áldozat és barátai, akik azt hitték, hogy a járőrt Hübner hívta ki, lökdösni, ütni kezdték a rendőrt és társaságát. Hübner figyelmeztető lövéseket adott le, mire a másik társaság még indulatosabb lett. Amikor a rendőr látta, hogy a társai közül többen is a földre kerültek, ismét elővette a fegyverét, és először combon lőtt egy férfit, majd mellbe lőtte Cs. Gábort, aki a helyszínen életét vesztette.

A főügyészség több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádolja Hübner Lászlót, amiért tíztől tizenöt évig vagy életfogytig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Hübner tavaly júniustól fél évig előzetes letartóztatásban volt, ám azt a Legfelsőbb Bíróság már nem hosszabbította meg. A vádlott és védője szerint jogos védelemben történt a fegyverhasználat, ezért nem állapítható meg bűncselekmény.

A Fővárosi Bíróság szerdai tárgyalásán a bíró megtiltotta a kép- és hangfelvételek készítését, valamint a jegyzetelést is. A tárgyalás nyilvános volt, a tiltáshoz nem fűzött magyarázatot a tanácselnök. Kiderült, hogy a vádlott bizonyos pontokon a vádirattól eltérően adta elő a történteket, de a korábbi vallomásai között is voltak eltérések. Hübner a szerdai tárgyaláson többek között beszélt arról, hogy mielőtt lelőtte volna Cs. Gábort, kést látott a kezében, továbbá a "támadók" között látott 3-4 kigyúrt ismeretlen személyt is.