Elmarad a tehéninvázió a fővárosban

Vágólapra másolva!
Elmarad a színes műanyag tehenek budapesti inváziója. A sokaknak csalódást okozó fejlemény oka, hogy a tehénparádé főszponzora visszalépett.
Vágólapra másolva!

A szervezők nem adták fel, semmiképp sem mondanak le arról, hogy talán már jövőre színes műanyag tehenek szobrozzanak Budapest utcáin. Pedig a marhák még a városatyák tetszését és támogatását is elnyerték. A közterület-használati engedélyek kiadásával foglalkozó városképvédelmi bizottság áldását adta a tehenekre, amelyek július és szeptember között gyönyörködtették volna a műanyag marhák szerelmeseit.

Hatvannégy tehén helyét illetően már meg is egyeztek, s a szervezők újabb helyszíneket kerestek. Elfogadták az alapvető feltételt, miszerint a tehenek nem sérthetnek közízlést, vallást, emberi csoportokat. A marhák nemzeti motívumokat is magukra öltöttek volna azon művészek munkája nyomán, akik kifestenék a nem mindennapi szobrokat.

A marhákat a fesztivál végén árverésre "hajtanák", s a bevételt a szervezők jótékony célra ajánlanák fel, épp ezért a fővárosi önkormányzat nem kért közterület-használati díjat.

A tehénőrület immár négyéves múltra tekint vissza. 1998 óta minden nyáron a világ számos nagyvárosában óriási szabadtéri kiállítás keretében az utcákon, tereken, házakon életnagyságú műanyagból (üvegszálas gyapotból) készült tehénszobrokat állítanak ki.

A műanyag tehén amúgy jó üzlet mindenkinek. Zürich belvárosában például a 812 festett, életnagyságú, üveggyapotból készült állat az előző évinél 1,5 millióval több turistát vonzott. Az árverésből származó bevételek a városi jótékonysági alap büdzséjét növelték. A chicagói marhakiállításnak is hatalmas visszhangja volt. A kiállítás tízhetes periódusa alatt több mint 2 millió turista látogatott a városba.