A Fiatal Baloldal mérsékletre inti Deutsch Tamást

Vágólapra másolva!
A Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták közleményben szólítják fel Deutsch Tamás ügyvezető minisztert, hogy a miniszteri ciklusából hátralévő néhány napon a magyar gyermek és ifjúsági korosztály érdekében ne döntsön többet ifjúsági ügyekben.
Vágólapra másolva!

A FiB-ISZM alelnökei, Kiss László és Gerő Dániel a péntek délelőttre tervezett, de határozatképtelennek bizonyult és így elmaradt Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram (GYIA) Tanács ülését követően fogalmazták meg álláspontjukat. A tanács ülésén Deutsch Tamás ügyvezető miniszter egy új miniszteri rendelet értelmében szét kívánta osztani a GYIA 500 millió forintos pályázati keretéből még megmaradt 13 millió forintot. A szervezet szerint azonban a GYIA Tanács - a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták és más ifjúsági szervezetek tiltakozására - nem adta a nevét a - véleményük szerint - etikátlan eljáráshoz.

Az ifjúsági szervezet azt kérdi: miért kísérelte meg Deutsch Tamás azt, hogy a GYIA 500 millió forintos éves keretéből 5 hónap alatt 500 ezer forint maradjon? A közlemény írói szerint a tárca az elmúlt években felszámolta a már működő ifjúsági struktúrát, és helyébe a saját klientúrát kiszolgáló pénzosztó rendszert hozott létre.

A szervezet szerint ennek keretében kapott például a BLN Vagabunds Film Kft. - közlésük szerint Bayer Zsoltnak, Orbán Viktor egyik tanácsadójának érdekeltsége - 7 millió forintot, a Felhőc Produkció Kft. 12 milliót, és a Duna TV 17 soros pályázata 8 millió forintot. Hozzátették: mindeközben a valóban az ifjúság céljait szolgáló szervezetek átlagosan 17 ezer forintot kaptak. Az ifjúsági szervezet vezetői szerint az elmúlt 3 évben mintegy 90 millió forintot osztott szét a minisztérium jogszabálysértő módon, egyedi támogatásként és meghívásos pályázatokon.

- Az utolsó csepp a pohárban az idei 500 milliós pályázati keretből május végére megmaradt 13 millió forint szétosztásának szándéka volt - fogalmaztak. Hozzáfűzték: ennek érdekében az Orbán-kormány bukása után két héttel - május 8-án - Deutsch Tamás rendeletet módosított. A cél a miniszter saját hatáskörében elbírált egyedi támogatási lehetőségek kibővítése volt.

Deutsch Tamás szerint a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták állításai a jereváni rádióval kapcsolatos viccre emlékeztetnek. - A hír ugyan igaz, de nem fosztogattak, hanem osztogattak - fogalmazott az ügyvezető miniszter.