KGI: a pazarlás változatlanul folyik

Vágólapra másolva!
A jelek szerint az új kormányra marad a Környezetgazdálkodási Intézetben (KGI) történt esetleges pénzügyi visszaélések tisztázása: a sikkasztás, illetve hűtlen kezelés miatt 2000 őszén indult nyomozás határideje a jövő hétfőn lejár, anélkül, hogy a hatóságok közelebb kerültek volna a megoldáshoz. A Népszabadság információi szerint annak a lehetősége is felmerült, hogy az intézetet megszüntetik, jelenlegi formájában ugyanis biztosan nincs szükség a környezetvédelmi tárca háttérintézményére.
Vágólapra másolva!

Az annak idején Gordos Dénes volt főigazgató-helyettes nevéhez kötött KGI-ügynek pillanatnyilag egyetlen gyanúsítottja van: Csocsán Balázs korábbi főigazgató. Az intézmény ma is posztján lévő gazdasági igazgatóhelyettesének felelőssége fel sem merült, s nem hallgatták meg a nyomozók Gordos Dénest sem. Csocsán Balázs gyanúsítása viszont azért különös, mert bár a kifogásolt, pazarlásra és ésszerűtlen döntésekre utaló szerződéseket ő írta alá, a főigazgató mindvégig Pepó Pál volt környezetvédelmi miniszter és Meggyesi Balázs, a tárca fideszes hátterű közigazgatási államtitkárának szoros felügyelete alatt ténykedett, s a KGI-ben felhasznált forrásokról naponta be kellett számolnia feletteseinek.

Az ügyben a másfél éve folyó nyomozás alatt egyetlen érdemi fejlemény történt: Gordos Dénest - akinek a minisztérium felmondott - a munkaügyi bíróság visszahelyezte hivatalába (lapunk úgy tudja, a volt főigazgató, akinek egészsége időközben meggyengült, korengedményes nyugdíjba készül). A KGI legfontosabb funkciója, a környezetvédelmi alap pályázatainak ellenőrzése tavaly átkerült a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz (ami azonban nem akadályozta meg, hogy a tárca tavaly és az idei év első három hónapjában a 2002-es pályázati pénzek nagy részét elköltse).

Gordos Dénes szerint az esetleges visszaélések tisztázását valójában senki sem sürgette: a KGI-ügy a Fidesznek csak a kisgazdák meggyengítéséhez kellett, utána viszont a saját embereit küldte az intézetbe, és a pazarlás zavartalanul, sőt gyorsabb ütemben folytatódott. A tárcánál ugyanakkor a Népszabadságot úgy tájékoztatták: a minisztérium minden segítséget megadott a nyomozás folytatásához, s a munka főként amiatt halad ilyen lassan, mivel a kirendelt szakértők nehezen birkóznak meg a több köbméternyi nyomozati anyaggal.